Nem habos torta minden, amint felnősz. Ilyen az ÉLET, vagy ahogy az Öregek mondják, a fiatal-felnőtt-lét.

Ez az idő pedig akkor érkezik el, amikor már nem az a legfontosabb problémád szerdánként, hogy egy óra alatt találj valami olyan ruhát magadnak, ami megállja a helyét az esti buliban. Kirepülsz a szülői fészekből, egyetemista leszel, ne adj' Isten egy háztartást kell elvezetgetned és rájössz, hogy mindez óriási buli meg minden, de nem árt néha 6 óránál többet is aludni. Persze vannak azért próbálkozások arra, hogy minél pihentetőbb legyen az éjszaka és teljesen lemenj alfába (halántékbalzsam, szemmaszk, egy pohár martini vagy bor lefekvés előtt), de ugyan.... gyenge próbálkozások.

Minden azzal kezdődött, hogy a kedvenc reggeli müzlimet nyakon öntöttem az utolsó két deci tejjel, ami már kicsit savanykás volt (nem értettem miért, mert alig 2 napja bontottam fel). Nem volt annyira vészes, így megbirkóztam vele, bár nem mosolyogtam teljesen őszintén utána. Aztán pedig beindult a lavina, mint amikor egy ártatlan, ott felejtett égő gyufa az egész pajtát leégeti. A ritkán bekövetkező éjszakai pisilés során félig csukott szemmel először nekimegyek az asztal sarkának, majd zoknival a vécékagyló mellett álló kis víztócsába lépek. Szuper.

Másnap szabad napos vagyok, így két különböző könyvtárba is elrohanok, de nagyon gyorsan ám, nehogy a vízvezeték-szerelő pont akkor érjen ki, amikor még nem vagyok otthon. Aztán persze én várok rá 4 órát. Habár a hibát kijavítják, az egész fürdőszoba tiszta kosz, takarítást érdemel - majd másnap hót fáradtan arra jövök haza, hogy a tesó egy fél szelet rántott hússal eldugította a már szépen működő alkalmatosságot. Ne is kérdezd (tudtam én, hogy a borostától senkinek sem lesz több esze)!   :-)

Ez után már csak apróságok jönnek. Egy határozat, ami pont abban a két hétben kerül postázásra, amikor még nem is sejtem, hogy elírták a lakcímkártyámat, így fél év után én már csak a fizetési felszólítást kapom kézhez. Vagy a korlát alatt fityegő darázsfészek, az eltört zuhanycső, a befagyott fagyasztófiók, a folyton hisztérikusan ugató kutya az alsó emeleten satöbbi. Ezekhez képest már tényleg csöppségnek tűnik, ha elmegy a meleg víz, kifogy a tintapatron vagy a tűzőgép. 

A pálmát mondjuk még mindig az ágyszereléses sztori viszi, kétség sem fér hozzá. Ha lány vagy, jobb ha az ilyesmit a férfiakra hagyod. DE TÉNYLEG!
Lévén, hogy épp senki hímnemű egyed nem tartózkodik a lakásban, rám hárul a feladat:

Feladat: Adott egy nyikorgó ágy...

Csavarhúzó? Pipa.

Sok-sok hajolgatás, felegyenesedés, megszédülés, ágyrácsok közé beszorult láb és esés. Fenomenális. Egyszerűen fantasztikus, ahogy öklömet harapva szuszogok (mert hát figyelni kell a vékony falakra, nem ordibálhat csak úgy kedvére az ember, főleg nem az esti órákban). Szorongatom a rohamosan dagadó sípcsontpúpomat, átkozom a hülye rácsot, amiért lesúrolta az összes bőrt a lábamról.
A jó hír (és az egyetlen egy darab jó hír), hogy nem tört el a lábam.
A rossz viszont az, hogy az incidenst 3 nap sántikálás, közel 1 hét óriási lila, tojás nagyságú duzzanat és szűk egy hónap gyógyulás követi. Pont amikor indul a szoknyaszezon!
Áhhh, nem gond, van egy csomó fekete harisnyám (ami még slankít is)... és ami valószínűleg az első székkel való találkozás során kiszakad. Hát persze. Gondolhattam volna!

Murphy igazán vakációzhatna néha. Neki is kijár a pihenés, nem??? :-)

"Ami elromolhat, az el is romlik."