A változásoknak igenis nagy ereje van. Képesek teljesen más irányba terelni valaki életét, ha pedig valami igazán pozitívról van szó, rengeteg energiával és örömmel töltik meg a hétköznapokat. Nem kell túl nagy dologra gondolni: egy piciny üvegcsébe zárt új illat, egy pohárka kézműves sör, netán egy új kiegészítő, ilyesmik. Szeretek apró változásokat vinni az életembe, mert ilyenkor úgy érzem, hogy kicsit felfrissülök.

Habár hétfőn kipróbálom a géllakkot, ami miatt már eléggé izgatott vagyok, a legjobban mégis a szerdát várom, mert ezen a napon (14-én 14 órakor), fogok beülni abba a fekete bőrszékbe, ahol elkészül a második tetoválásom. Jó régóta várok már rá, ezerszer és egyszer elszántam magam, de eddig sosem kértem időpontot. Igazság szerint szeretek mindent nagyon alaposan átgondolni, sőt ilyen esetben ahhoz a véleményhez tartom magam, hogy egy "ekkora" lépéshez idő kell... kicsit olyan ez, mint a jó bor esete. Idő kell hozzá, hogy biztos legyél a döntésedben.

Olykor szükségem van erre. Nem olyan helyzet ez, mint egy új frizura, amit ha el is rontanak, hetek múlva már úgysem látszik. Én pedig már egész biztos vagyok a mintát illetően, nagyon tetszik.
Egyébiránt pedig most szükségem van egy kis vérfrissítésre... picit szárnya szegettnek érzem magam, ezért jó sok elfoglaltságot csinálok minden héten, amivel le tudom kötni magam. Szuper, hogy adok magánórákat, suliba járok meló mellett, illetve a szabadidős programok is sokat segítenek abban, hogy ne itthon ücsörögjek, egyszóval igyekszem hasznosan kitölteni az időt. Ugyanakkor azt is tudom, hogy például egy hét múlva már teljesen más kedvem lesz, fel leszek dobva és újra szívembe költözik majd a vidámság (ami mindig ott van, csak néha téli álomra hajtja kis fejét...).

Szomorkás leszek, ha arra gondolok, hogy olykor úgy kell magamra szólnom, hogy "hékás, fel a fejjel!"... vannak olyan mázlisták, akik elkerülik a hasonló helyzeteket, vagy csak ritkán járnak ugyanebben a cipőben. Én pedig inkább pont fordítva érzem - állandóan ebben a cipőben csücsülök, és néha a várakozást megszakítja egy kis kaland. Aztán sutty...

Ismerkedni - ismerkedni - ismerkedni: nehéz dolgok ezek. Leginkább csak arról van szó, hogy már meguntam, hogy mindig meg kell felelni a társadalmi elvárásoknak. És lehet, hogy a másik oldalon egy szeretetre méltó srác ül (amit ugyebár nem tudhatok előre), de hiába, ha én azt érzem, hogy ez az egész teljesen felesleges. Heteket pazarolni olyan alakokra, akik aztán szó nélkül eltűnnek... hát nem valami jó dolog.

Egyszerűen NEM KIFIZETŐDŐ - mocskosul csúnya kifejezés, de sajnos pontosan fedi az igazságot.
Beleadni apait-anyait, hogy aztán az emberek ki-be mászkáljanak az életed ajtaján... nem valami tetszetős, holott bizton állíthatom, hogy ez nem csak az én gondom, és tutira nem egyedül vagyok itt a nagyvilágban ezzel a problémával. Lehet, hogy nem érinti az egész generációt, csak a felét vagy a harmadát, de jóformán még az is bőven több, mint az normális lenne.

No mindegy, megint elszaladt velem kicsit a ló.

♥♥♥♥♥ Boldogságra fel! ♥♥♥♥♥

"Bár a szívünkkel szeretünk, előbb a szemünkkel vágyakozunk."