Üdvözlet mindenkinek a közeli és távoli éterben! :)

Most már itthonról jelentkezem…olyan hamar eltelt ez a félév, hogy el sem hiszem. Jó végre itthon, most kezdődik megint valami, ami már nem ugyanolyan, mint az előző szemeszterekben. Ez a kis távollét nagyon jól jött, mindenkinek meg kéne tapasztalnia, hogy milyen is, ha „egyedül” vagy valahol, ahol gondoskodnod kell magadról és közben asszimilálódni sem árt az adott kultúrába, főleg, ha nagyon jó az.
Mintha a sors is így akarta volna, reggel nekiállt havazni, ami totális ellentétben volt a tegnapi napsütéses, tavaszi idővel. Mintha az időjárás is el akart volna búcsúzni tőlünk.
Olyan sok minden fog hiányozni, hogy szinte fel sem tudom sorolni. Elsősorban a közlekedés, a türkizszínű metró, villamos és busz, ami az esetek többségében haza visz, és nem késik, nem marad ki; roppant könnyű velük a közlekedés, minden öt-tíz percben rendelkezésre állnak. Egyébként nagyon fura ám ez. Én, a pontos, aki igyekszik mindig mindenhová időben odaérni, akitől szokatlan a késés, itt minden találkozóról elkéstem szinte, mégpedig a hozzáállás miatt: áh, teljesen fölösleges megnéznem a menetrendet, mert amint kimegyek a megállóba, úgyis jön valami… Ja, aztán egyszer tényleg jön is egy perc múlva a metró, máskor meg 7 percet kell várni rá és olyankor már tuti a késés. :D
A második, ami nagyon hiányozni fog, az a biztonságérzet. Szerencsére most talán Pécsen nem lesz olyan rossz a helyzet, mivel bevezetik az éjszakai buszjáratot, így nem kell sétálni (bár az ember ilyenkor inkább taxizni szokott, sosem fordult még meg a fejemben, hogy gyalog menjek haza egyedül valahonnan). Hogy is mernék ilyet? ÉN? Aki a kezében szorongatja a gázsprayt, ha olyan érzése van, hogy követik? Sosem tennék ilyet, mert akkor garantáltan nem mernék aludni éjszakánként. :D Már akkor is félek kicsit, ha felrakom a fejemre az éjszakai szemmaszkot. :D
Szóval odakint (illetve idekint, mert a reptéren írom most a bejegyzést és majd este tudom feltenni a blogomba) teljesen más ez a téma. Eleinte furcsa volt, pontosan amiatt féltem picit, mert egy teljesen idegen helyen vagyok, ahol kevés embert ismerek, de amint rájöttem, hogy mindig jön arrafelé valaki, amerre én, illetve, hogy itt éjszaka sem áll meg az élet, bátorságot adott. Éppen ezért olyan rossz hazamenni, mert otthon meg hajlamos vagyok félni, hogy elkapnak vagy megtámadnak – amit mellesleg sajnos az utóbbi idők sem cáfolnak meg, elég sok az ilyen eset manapság.
Aztán ott vannak az új barátaim. Ők nagyon-nagyon fognak hiányozni, már holnaptól. Egyébként bele is gondoltam, hogy fogok írni egy listát olyan szavakról, ami valamikor egy vicces helyzetben hangzott el és amint elolvasom később, talán évek múltán is egy bizonyos ember vagy hely fog eszembe jutni róluk. (Wiktionary, Edition, Kosmetikveränderungen, Milchpulver, lápáte, stb…) Most is mosolygok, ahogy ezeket írom. :)
Pont ez lenne a lényege később is. :)))

És most villant az eszembe egy tök klafa ötlet: fogok előhívatni frankfurti képeket és a szobaajtómra (ahonnan anya leszedte a tök király Christina Aguilerás poszteremet) fogok csinálni a képekből valami formát, hogy amikor hétvégente hazamegyek, mindig mosolyogva lépjek be a szobámba. Mekkora zseni vagyok, el sem hiszem!

Tudom, furcsa lehet olvasni, ahogy ömlengek, de bízom benne, hogy akik fél éven keresztül olvastak, tényleg megértik vagy van valami fogalmuk róla, hogy miért tetszett ennyire és hogy ez eddigi életem legjobb szakasza volt. Mondjuk nagyon morbid ez a dolog: mindenki elvárásokkal érkezik a vendéglátó országba és intézménybe, aztán mire teljesen hozzászokik és mindenkivel kialakít valamilyen kapcsolatot, ez az egész véget ér, mielőtt igazán elkezdődhetne. Olyan öröm ez most, amiben a szomorúság árnyalatai is felfedezhetőek. Keserédes élmény.

Ilyenkor úgy megnézném magam kívülről. Vagyis nem is csak ilyenkor, csak olykor eszembe jut, milyen lehetek. Milyen érzések tükröződhetnek az arcomon, hogyan sétálhatok (csámpásan, abszolút nem egyenesen vagy normálisan, felemelgetett lábakkal), milyen módon eszem (gusztustalanul, csipegetve, kedvetlenül vagy inkább mohón), ésatöbbi. Például a reptéri jelenet biztos előkelő helyen szerepelne egy amolyan „Horváth Eszter bakik”- DVD-n. A nagy bőröndöm ugyanis 29 kiló, és az istenért sem sikerült feltennem a mérlegre a becsekkolásnál. Anita már ott kuncogott mögöttem, biztos vicces látványt nyújthattam, ahogy csak harmadszorra sikerült felemelnem. Gyúrnom kéne. :D

Az utolsó pár sort már a saját szobámból írom, kicsit még gyűjtöm az erőt ahhoz, hogy nekiálljak kipakolni a bőröndöket (aztán pénteken meg megint pakolhatok mindent össze, mert költözöm Pécsre). :)

Majd jelentkezem!

Ma volt az utolsó óránk a suliban...az utolsó. :(

*SAD*

Már csak egy hét... el sem hiszem.
Mától hivatalosan is végeztem az itteni tanulmányaimmal, ugyanis minden papírt magaménak tudhatok, ami a ezeket igazolja. Kiiratkoztam, megkaptam a bizonyítványt az elvégzett kurzusokról. Már csak az köt a sulihoz, hogy péntekig még vannak óráim, illetve, hogy a diákigazolványom március 31-ig érvényes, ezen kívül az account-om hamarosan megszűnik létezni, az adataim pedig az éter fekete lyukán át a semmibe vándorolnak.
Baromi fura érzés, meg kell, hogy mondjam. Bár már jó lesz, hogy jövő héten ilyenkor javában a kapunál várom majd, hogy felszállhassak a gép fedélzetére és halál unalomban eltöltsem azt az utolsó órát, amíg még a két kis "életem" között lebegek... jó és rossz érzés is egyszerre. Rettenetesen furcsa. Minden visszatér a régi kerékvágásba és csak én, illetve a közeli ismerőseim fogjuk tudni, hogy mi is volt 5 hónapig.
Na jó (haha), azért ez nem igaz! Sokan mondják, hogy megkomolyodtam (come on.... lehetek még ennél is komolyabb? :D ), és én is biztosan tudom, hogy jót tett ez a kis idő távol mindentől és mindenkitől. A szabadság - ez az, amire mindenkinek szüksége van. :)
És bizony semmi sem lesz olyan, mint régen. Noha kívülről teljesen így fog tűnni (reggel menni az egyetemre, ebédelni, hazamenni, tanulni, talán edzeni meg olvasni, zenét hallgatni, fürdeni és aludni...másnap megint minden elölről, mint valami ördögi kör), én magam tudni fogom, hogy már semmi sem a régi. Változtam, ez kétségtelen, majd olykor elmosolyodom, amikor eszembe jutnak a kedvenc sztorijaim egy-egy unalmas irodalom óra közben: Edi és a Wiktionary, Egor és a lápáte, a Jäger-tea kombó vagy a Milchpulver. Jajj, de jókat is röhögtünk ezeken. :)
Az emlékek nagyon fontosak. Fontos, hogy megörökítsem őket így vagy úgy, mert a rémálmaimban néha úgy ébredek, hogy nem tudom ki vagyok, ki az a 25 éves nő, aki semmire nem emlékszik?! Kár lenne ennyi szép barátságért és együtt töltött percért!

"A pillanatok, amelyeket valaha átéltünk azokkal, akiket valaha ismertünk. Ezek összege vagyunk mi mindannyian, ezekből áll majd össze a történetünk. Ez lesz az emlékeink slágerlistája, amelyet újra és újra és újra lejátszunk magunkban."

Küldetés teljesítve: totálisan beleszerettem egy púderszínű ballonkabátba, úgyhogy most már az enyém - bárcsak szép lenne az idő és már hordhatnám is ♥ (pedig ha tudnátok, mióta keresem az igazit...)


"Biztos ismerik azt az érzést, mikor meglátnak egy helyes pasit. Az illető megereszt egy mosolyt és a szívük elolvad, mint vaj a forró pirítóson. Én is így vagyok ezzel, mikor meglátok egy üzletet. Csak az még sokkal jobb. Egy férfi ugyanis sose szereti úgy az ember lányát, vagy bánik úgy vele, mint egy üzlet. Ha a pasi nem áll jól, nem cserélhetjük be hét napon belül egy isteni kasmír pulcsira."

Lassan megint elkezdődik a visszaszámlálás...ezúttal nem egy új helyre megyek, hanem haza, vissza. Fura, de várom már, viszont ugyanakkor tisztában is vagyok vele, hogy amint felülök a metróra, a transzferre és a repülőre, valaki nagyon szomorú lesz ott, belül.

Mindenesetre jó lesz otthon. :) Ez a köztes állapot hosszú távon nem jó: se itt, se ott nem vagy igazán, de teljesíteni kell. :)

Tegnap karikatúra múzeumban voltunk. Sosem tapasztaltam még ilyet - egy múzeum azért, hogy hangosan nevess. Annyira jó érzés volt. Jókat kuncogtam azon is, ahogy más felröhögött, ha valami vicceset látott, illetve jó volt tudni, hogy nem kötelező csöndben maradni, mint a legtöbb helyen, akár hangosan is nevethetsz, nem kell magadban mosolyogni. Igazán kellemes volt :)

Ma pedig megfázástól gyengén pihengettem itthon, miközben filmet néztem és email-eztem a tanáraimmal, hogy minden rendben legyen otthon az óráimmal. Remélhetőleg minden tényleg jól lesz, hogy akadálymentesen kezdhessem a szemesztert.

Az utolsó két hetet pedig ballonkabát-vadászattal fogom tölteni, már olyan régóta szeretnék egyet. :))