"A mese olyan történet, amelyben mindenért meg kell dolgozni, semmi sem magától szép és jó, semmi sem magától működik rendben. A hős épp azért jár be egy utat, hogy széppé, jóvá, működővé tegye maga körül mindazt, ami rút, rossz vagy működésképtelen."

Mióta egyetemre járok, alig hiszem el, mennyire kevés idő marad az adventi időre és a készülődésre. Noha ott van a főtéren a vásár és a sok finomságot áruló standok, mégsem szállt meg az utóbbi időben az a tipikus karácsonyi hangulat. Frankfurt mégis kivétel volt ez alól. Nem kellett azon görcsölnöm, melyik vizsgát mikor kell teljesítenem, teljes mértékben átadhattam magam a varázslatnak, jóformán október második felétől ajándékokat gyűjtögettem a család minden tagjának (biztos a levegőben lévő, egy-egy lámpafényben megcsillanó tündérpor miatt).
Idén tehát egészen huszadikáig totális zombi üzemmódban voltam, aztán egy varázsütésre 2013. december 20-án, 13:45-kor elhagytam az utolsó vizsgám helyszínét és kiült az arcomra a már ismerős vigyor, mondhatni úgy néztem ki, mint egy jóllakott óvodás - a legenda szerint. :)
Ekkor már csak azt vártam, hogy minél hamarabb hazaérjek, még a két és fél óra is sokkal többnek tűnt, mint általában. Imádom Pécset, tényleg, de ilyenkor valamiért mégiscsak otthon a legjobb. Hiába a forralt bor és a puncs, a csálén feldíszített, de azért hangulatos karácsonyfa a téren, az üzletközpontok és az utcák fénypompája. A sok küszködés és a magam mögött hagyott félév megpróbáltatásai mintha még nagyobb teherként nyomták volna vállaimat, és míg unottan, illetve hulla fáradtan húztam magam után a bőröndöt, egyszer csak megérkeztem haza. Úgy 10-12 óra alvás után üdén ébredtem, ilyen érzésben elég rég volt már részem a vizsgaidőszak alatt.
Ezen a napon, 21-én mintha minden megváltozott volna. Talán az amerikai filmek kliséi, az új jókedv-zenéim vagy talán az ajándék-csomagolás lehet a felelős, rám telepedett a várva várt ünnepi hangulat és itt már nem volt megállás. Süti sütés, díszek készítése, forralt bor és forró csoki, régi videó-felvételek. A tálalóról rám kacsintó macaron, a mákos bejgli, de még a cukorkákkal feldíszített linzerek és mézeskalács figurák sem könnyítették meg a helyzetet. Én mondom, még szerencse! ♥

Hamar vége is lett a felhajtásnak, 2-3 nap múlva már nyoma sem volt. Az egyetlen árulkodó jel a nyomokban fellelhető sütikészlet és a nappali közepén álló, arany gömbökkel feldíszített fenyő, melynek illata kezdetben az egész lakást belengte. Ma már csak múló emlék, és egy újabb év várakozás.

"Olyan volt, mint a palackba zárt villám, vagy egy álom, amit a markomba akarok szorítani."

"az emberek hülyék...senki se tudja, hogy mit akar, mert még arra sincs időnk, hogy kitaláljuk...és mindenkinek csak az kell, ami elérhetetlen" - vagy legalábbis majdnem az.

"Néha a főhős végül helyesen választ, de az időzítés mindig rossz. És ahogy a mondás tartja, az időzítésen múlik minden."