Ez a zseniális szókapcsolat valamelyik nap reggel a Morning Showban hangzott el és annyira megtetszett, hogy muszáj voltam megörökíteni az utókornak. Hihetetlenül találónak érzem a mai elektronikus zűrzavarban, így egész úton azon agyaltam, nehogy elfelejtsem. Igazság szerint baromira egyetértek vele, legfőképp a közösségi média kapcsán, de ebbe most nem is igazán mennék bele, mert nem ez lenne a célom. Inkább csak el szeretnék mesélni valamit:
Valamelyik reggelen, ahogy hajtottam az autópályán, láttam egy gyönyörűséges napfelkeltét. Általában minden reggel pont abban az időszakban utazom, amikor felkel a Nap, így jó párszor szerencsém volt már csodás látványban, de ez valami fantasztikus volt. Kellőképp figyeltem ugyan az útra, hogy egyenesben tartsam az autót, de egyszerűen képtelen voltam nem elámulni a panorámán. Az egész horizont rózsaszínes-lilás volt - minden egyes árnyalatot meg lehetett volna nevezni a legnagyobb precizitással-, a felkelő Nap pedig vérnarancsszínben üldögélt a dombokon. A távoli hegyek a fák fölé magaslottak, míg a kora reggeli köd a lábaikat nyaldosta. Valami hihetetlen volt, miközben én pedig a fennsíkon autókáztam. A végén már arra gondoltam, hogy megállok valamelyik pihenőhelyen, hogy maradandóvá tegyem az élményt, de aztán végül úgy döntöttem, hogy nem pocsékolom a drága időt a leparkolással és a legszebb látószög megtalálásával, csak élvezem továbbra is a szemem elé terülő festői szépséget, ahogy az percről percre megállíthatatlanul változik.
Valahogy így képzelem el azt a kort, amelyben még nem volt okostelefon és az emberek tudták értékelni a tökéletes pillanat élményét. :)

"Az élet legfőbb célja a szeretet. A többi néma csend."

Ahogy elnézem, az utolsó írásomban még az volt a szenzáció, hogy a Tisza-buborékból kilépve sikeres állásinterjú után munkahelyet készültem váltani. Bárhogy is, ennek már több mint egy hónapja, tehát azóta megvolt a felmondási időszakom és kellőképp belecsöppentem az új pozíció nyújtotta feladatokba, valamint a betanulási időszakba.
Azt hiszem, ennél jobban nem is nagyon érezhetném magam (na jó, valójában igenis felemelő lenne olykor jó éjt puszival feküdni és közös reggelikészítéssel ébredni ♥...).
Nagyon tetszik az új légkör, a segítőkész és kedves kollégák, a sok-sok kihívás, felelősség. Baromi jó érzés, amikor megbecsülik a munkámat, megvan a visszacsatolás és fesztelen a hangulat az egész cégen belül - persze könnyen lehet, hogy még csak a naivitás beszél belőlem, hiszen ismer engem az Olvasó.

Egyszóval igencsak jól vettem a kezdeti akadályokat és megtanultam úszni a mély vízben. Minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy elfoglaljam a helyem a vállalat szerkezetében, úgy három hónap múlva majd beszámolok róla, hogy is megy ez a projekt.
Az esetlegesen kialakuló stresszt levezető futással spékelem meg, bár tény, hogy az is tuti sokat segít, ha hangosan énekelek a kocsiban és kezemmel a kormányon dobolom a ritmust - hiába, a zene mindenre gyógyír. :)

További sikernek könyvelem el, hogy újra elértem az 55 kilós célkitűzést, amire ide s tova legalább 2 éve várok. Emlékszem, még valamelyik évben szerepelt az új évi fogadalmak között ez a tétel, aztán beletörődtem és inkább nem forszíroztam a dolgot... mint ahogy még angol nyelvvizsgám sincs, de az most más tészta!

Úgy határoztam ezen kívül, hogy minden hónapban meg fogom ajándékozni magam egy új könyvvel. Hihetetlen belegondolni, hogy néha mennyire el tudom hanyagolni az agyam. Ha nekem jut édesség meg nasi, akkor nem úgy igazságos, ha kényeztetem az elmémet is?! Szóval igyekszem majd ahhoz tartani magam, hogy az intellektuális kikapcsolódásnak is hódoljak.

Egyelőre ennyivel tudtam szolgálni, szinte már mestere vagyok annak, hogy dióhéjban összefoglaljam egy-két hónap történését. Kicsit el is szomorodom néha, hogy mennyire el tudlak hanyagolni téged, kedves Naplóm, de aztán bizonyos idő után mindig annyira hiányollak, hogy képtelen vagyok ellenállni.
Gondolom, nem bánod.... :)

"Nagypapa mindig azt hajtogatta, az élet rövid; ha kinyithatod a szárnyad, ne habozz, és szárnyalj."