Ma reggel életvidám hangulatban keltem. Kikeltem az ágyból és már rögtön nem voltam fáradt, sőt ahogy tettem-vettem, azt vettem észre, hogy lomhán megy csak az idő és mindennel elég hamar elkészültem. Olyanfajta boldogság ez, ami csak úgy meglepi az embert - nem számítottam rá, hogy ilyen hatással lesz rám. Rám telepedett és nem is hagyott el egész nap - örömömre szolgált.
De hát végül is így kell lennie ennek... csak mert valami rosszul sült el, még nem kell sötétségben és magányosan leélni az életedet, sőt... amint elmúlik az alkalmi depresszió, minden sokkal de sokkal jobb lesz. :)

Napfény borította be Pécs utcáit, amikor átléptem a küszöböt. Kellemes bizsergés járt át, amikor végigsimított arcomon az első napsugár bársonyos érintése, én pedig leszaladtam a lépcsőn.
Zene - a legfontosabb egy hétvégi napon. Fülemben azok a slágerek szóltak, amiket a kedvemhez válogattam össze, ritmusra sétáltam és kedvem lett volna táncra perdülni az utcán, mint ahogy Christina Aguilera is tette ezt a Burlesque-ben.


Emellett viszont alkotói válságban szenvedek. Meg kell találnom azt a kis valamit, ami ihletet ad és újra megint minden a régi lesz. Egy aprócska dolog, ami megváltoztathat egy életet!

"Tudják, ha valami nem működik az életben, a legkönnyebb feladni. Én csak tudom, én ebben verhetetlen vagyok. De az életben vannak ritka pillanatok, amikor megihlet valaki. Mert amit ő mutat, attól tűzbe jövünk, és egy ilyen élmény után, ami villámcsapásként hat, nem térhetünk vissza a múltba. Mellette kell maradnunk és végig kell kísérnünk az úton."

Nagy nehezen sikerült összeszedni tíz olyan értéket, ami fontos számomra az életben (feladat volt a kedvenc médiás órámon). Nem olyan könnyű ám, mint ahogy azt az ember hiszi! Először nagyon jön az ihlet, de a hatodik és hetedik környékén már nehéz válogatni a sok dolog közül. Nem kell rangsorolni, meg semmi, csak legyen tíz dolog az előtted lévő papírlapon.
Húzz ki belőle ötöt, amit nem tartasz annyira fontosnak, mint a másik ötöt. Majd megint kettőt vonj ki, mert még így is túl sok. És ha még nem lenne elég nehéz a feladat, a megmaradt háromból is kettőtől szabadulj meg. Ami pedig megmaradt (nálam a legelső, amit a lapra írtam), az a legfontosabb most az életedben. :)
Senki nem mondta, hogy a többi nem fontos vagy nem számít, de az az egy... megvan az oka, hogy miért azt választottad.

1) szeretet
2) család
3) hit
4) kitartás
5) remény
6) boldogság
7) erkölcs
8) barátok
9) határozottság
10) bizalom

"Szeretni nem annyit jelent, mint egymás szemébe nézni, hanem azt jelenti: együtt nézni ugyanabba az irányba."

"Az a rózsa, amelyik a viharban nyílik, a legritkább és legszebb valamennyi közül."

Hihetetlenül érdekes és megdöbbentő, amikor valaki képes szavakba önteni azokat a gondolatokat, amiktől te magad félsz vagy minden este elalvás előtt a fejedben motoszkálnak. Akkor a legfurcsább, amikor egy média szakos órán történik mindez: tegnap volt egy órám fél négytől, amit egy PR ügynökség vezetője tartott nekem. A legjobb eddigi kurzusom volt a tanszéken. Egy olyan szeminárium, amikor eltelik két óra, de te magad azt hiszed, hogy csak negyed órája ülsz a teremben és egész idő alatt meg sem mozdulsz, nehogy kizökkentsd a tanárt. A legjobb előadó, aki valaha órát tartott nekem (hiszen ez a szakmája), úgy beszélt mindenről, hogy nem is kellett külön időt fordítani a megértésre, rögtön tudtam, miről van szó - és őszintén szólva, az ilyen tanító nagyon ritka. Ha tanár leszek, én is ilyen szeretnék lenni. Egy nő, akire odafigyelnek a diákok és minden szavát úgy hallgatják, mint ahogy én tegnap a saját tanáromét. Mert van az a pillanat, amikor a másiknak hirtelen bekattan valami és minden elmondott dolog értelmet nyer - annál jobb pillanat nincs a világon, amikor tudod, hogy segítettél valakinek. Én is ezt szeretném, ez a vágyam.

Egész idő alatt az életből vett példákkal segítette a tananyag megértését, vicces dolgokkal szemléltette az elmondottakat és rengeteget nevettünk. De ez nem az a típusú röhögés volt, ami a Dumaszínházas előadásokat kíséri, valamiért tényleg szükséges volt, szinte érezhető volt a közvetlenség, holott szó sincs semmiféle tegezésről vagy más formájáról annak, hogy baráti viszony alakult volna ki az oktató és köztünk. Annyira nehéz szavakba önteni, de nagyon jó érzés volt és őszintén sajnálom, hogy csak 4 óránk lesz ezzel a hapsival.

Az óra vége felé nagyon komoly kérdéseket tett fel nekünk és az idő múlásáról beszéltünk. Mindenki szóhoz jutott - ilyen sem igazán volt még a többi órán- és egy egyszerű példával szemléltettük a dolgot. Fogtunk egy A4-es lapot, hosszában addig hajtogattuk, amíg egy hosszú, vonalzószerű papírcsík nem lett belőle. Az első lépés az volt, hogy a csíkból letéptünk egy akkora darabot, amit megítélésünk szerint leéltünk már az életünkből.
Ez egy hihetetlenül egyszerű dolog volt, mégis olyan ereje volt, hogy valósággal letaglózott. Körülbelül az életem egynegyed részével megegyező időm már eltelt....
A fennmaradó papírcsíkot tartottam a kezemben, mikor hallottam az utasítást, hogy ebből tépjek le egy egyharmadnyi részt, ugyanis életünk harmadát alvással töltjük.
Az így megmaradó papírcsík már jóval kisebb lett az eredeti hosszúságúnál, mondhatni a jövőmet tartottam a kezemben. Ennek körülbelül a fele munkával fog telni, a másik fele pedig a szabadidőm lesz, amit úgy kell beosztanom, hogy a legjobb legyen nekem. Éppen ezért fontos, hogy az ember olyasmivel foglalkozzon munka gyanánt, amit tényleg szeret, mert ha nem így tesz, egyszer csak azon kapja magát, hogy letelt az ideje és sosem csinálta azt, ami igazán örömmel töltötte volna el, akkor pedig már az esetek többségében késő van.

Nagyon örültem ennek a kis feladatnak, mert rádöbbentem egy csomó mindenre. Nagy súlya van a tetteinknek és az is igaz, hogy kevés az időnk, éppen ezért nem engedhetjük meg magunknak, hogy féljünk. Féljünk attól, hogy Mari néni haragszik-e ránk ha focilabdával berúgjuk az új ablakát. Ilyenkor két lehetőségünk van. 1) eltelik két kínos perc, miközben arra a lépésre vetemedünk, hogy becsöngetünk és bocsánatot kérünk tőle, majd visszakérjük a labdánkat vagy 2) elfutunk. Az első esetben kettő percig frusztráltak leszünk, de este apa megdicsér minket, mert becsületesen vállaltuk a következményeket és anyagi kár sem ér minket, mert visszakapjuk a labdát.
A második eset már kicsit komplikáltabb és rosszabb is, mert nem kapjuk vissza a labdát, szerzünk magunknak egy délutánt, amit félelemben élünk végig, attól tartunk, kiderül-e az eset. De estére mindig kiderül. A vacsoránál pedig Mari néni az ajtón kopog és kiabálva esik apának, hogy az a büdös kölök betörte az ablakát. Apa pedig összeszid majd, mert nem vállaltam az eset következményeit.

Akárhogy is nézem, az első megoldás kifizetődőbb. Nincs időnk arra, hogy félelemben éljünk. Nem szabad tartanunk attól, hogy valakinek nem vagyunk elég jók vagy hogy mi lesz holnap. Ha így teszünk, nem is élünk igazán.

"Rájöttem néhány dologra. Ha az életünk pontosan úgy alakul, ahogy szerettük volna - és állítólag ez a sikeres élet ismérve - nos, ebben az esetben néhányan azt gondolhatják, hogy kudarcot vallottam. Egyvalami számít. Hogy a csalódások miatt ne a keserűség uralja az életünket. Tanuljuk meg elengedni a múltat. Ha elönt minket a sötét kétségbeesés, fogadjuk el, hogy nem fürödhet minden napunk fényben. Jusson eszünkbe: csak az éjszaka fekete egén világítanak a csillagok, és azok a csillagok egyszer majd hazavezetnek minket. Ne féljünk attól, hogy hibákat követünk el, ne féljünk a botladozástól vagy a zuhanástól. Sokszor éppen az tartogatja számunkra a legnagyobb örömöt, amitől a legjobban félünk. Ki tudja, kit hová sodor az élet. Az út hosszú, de végül is... maga az utazás a cél."

 "Belevágni valamibe úgy, hogy nem tudom, mi lesz belőle? Igen! Képzeljék el: ez az a pillanat, amikor szabadon tudnak dönteni. És ezzel köszönt önökre a függetlenség napja. Amikor szabadon eldöntik, hogy lépnek. Ez mindig csak egy lépéssel kezdődik, soha nem többel. Abban a pillanatban ugyanis megérzik, hogy önök képesek bármire. Bármire. És amikor ezt megérzik, akkor el fognak kezdeni mosolyogni."

Nem tudom, miért is van ez így, de olykor tényleg úgy érzem, hogy egy teljesen másik világban élek, pedig alig 150 kilométerre vagyok az otthonomtól. Mintha ez itt egy másik kis buborék lenne, ahová nem érnek el a megtörtént dolgok apró rezgései. Egy olyan hely, ahol mindig szívesen ébredek és még az esőben is táncra perdülnék,sőt az sem rossz vagy unalmas, ha csak saját magam társaságát élvezhetem.

"A boldogsághoz nem vezet út.
Az út maga a boldogság."