♥
♥
Elképzelhető, hogy ismét adódik egy esély, ami a szebb élet érzésével kecsegtet. Tudniillik ez megint olyan időszak, mint anno Frankfurt előtt. Izgatottság, öröm és egy csipetnyi szomorúság. Teljesen abszurd a dolog egyébként. Egy lehetőségről van szó, amit rögtön érdekesnek találtam és azonmód jelentkeztem rá. Nem igazán szoktam spontán nagy döntéseket hozni, de azt mondják az okosak, hogy felesleges stresszelni, hallgatni kell a megérzésekre – az enyémekre meg duplán. :)
Egy hétig nem volt semmi válasz. Már elkezdtem aggódni, hogy valamit rosszul csináltam és még azt is leellenőriztem, vajon tényleg elküldtem-e az emailt, vagy csak rosszul emlékszem.
Aztán kellő mértékű aggodalom után ma megérkezett a várva várt válasz. Teljesen pozitív kicsengésű, most jön a következő szint. Utánajárás, érdeklődés, miegymás. Ismerős folyamat, nem lesz gáz. Illetve nem rajtam múlik.
Sokszor elgondolkozom rajta, vajon nekem mi a sorsom. Kicsit gonosz dolog, hogy amint jól alakulnak a dolgok, el kell hagynom az országot. :D Minden varázslatnak megvan az ára. Amíg Németországban voltam, teljesen természetes, hogy lemaradtam olyan dolgokról, amik itthon párhuzamosan történtek. Azzal nyugtattam magam, hogy mindenki megvár és nekem sokkal jobb, mert felfedezek egy csomó új helyet és világot látok. Most is hasonló a helyzet. Elvégre csak 3 hónapról van szó. :)
Szóval itt a dilemma, megint. Eszem ágában sincs visszalépni. Inkább csendben abban reménykedem, hogy mindenki megvár, és nem megy sehová. :)
Választások… tele van velük az élet. Olykor rosszul döntünk, de abból is folyton tanulunk. Így fejlődünk és tanulunk. Végtére is, Ausztriába is tanulni megyek, így vagy úgy.
Mondd csak, hiányolni fogsz azért? Lehet, hogy most viccelődsz, de én nem értelek. Egyszer fent, egyszer lent – ezt is folyton mondják. Meg azt, hogy az eszedre hallgass. És mi van a szív dolgaival? Megéljük őket rendesen? Vagy felhúzunk egy falat magunk köré, ami ugyan megvéd, de a jó dolgok is kívül rekednek?!
Mondj Valamit! Bármit.
"Mindannyiunknak át kell lépnünk a múlton és tovább menni a jövőbe. És ha szerencsések vagyunk, lesz valaki, aki segít."
Egyszer valaki ezt az idézetet írta egy képem alá:
"Belevágni valamibe úgy, hogy nem tudom, mi lesz belőle? Igen! Képzeljék el: ez az a pillanat, amikor szabadon tudnak dönteni. És ezzel köszönt önökre a függetlenség napja. Amikor szabadon eldöntik, hogy lépnek. Ez mindig csak egy lépéssel kezdődik, soha nem többel. Abban a pillanatban ugyanis megérzik, hogy önök képesek bármire. Bármire. És amikor ezt megérzik, akkor el fognak kezdeni mosolyogni."
Egy olyan mágikus pillanatban történt ez, amikor elvesztettem a hitemet. Az egyik legfontosabb dolgot az életemben. Nem elég, magamon hordom a jelét, képes vagyok megfeledkezni róla, talán azért, mert nincs szembetűnő helyen. És ez nincs jól.
Néha szükségünk van mások útmutatására, hogy ne tévedjünk el a végtelen labirintusban, amiben élünk.
Egy valaki van, aki mindig megérzi, ha történik velem valami, és azt is, hogyha nem. Tőle kaptam ezt a kis emlékeztetőt. Ma pedig véletlenül megint megnéztem azt a bizonyos képet és találkoztam ezzel a pár sorral.
Melegség öntötte el a szívemet. :-)
Minden pillanatnak van egy sajátos zenéje. A mostanihoz ez passzol:
Hosszú idő után újra írni fogok.
Azt hiszem, egész eddig ezt kerestem. Ihletet. Az ihletet egy olyan cikkhez, ami valójában érdekel, amit érdemes megírni. Ez egy újságíró dolga - üzenetet közvetíteni az embereknek dolgokról, melyeket fontos megérteni.
"Megölték a fiamat. Megölték, miközben gerendát cipelt haza. Elgázolta egy teherautó. A fehér művezető feldobta a testét a platóra, a színes bőrűek kórházához vitte. Ledobta és dudált egyet. Már nem volt mit tenni, ezért hazahoztam a kicsikémet. Lefektettem a szófára - a szemem láttára halt meg. Csak huszonnégy éves volt, Miss Skeeter, ő volt a legjobb az életemben. Amikor közeledik a halálának az évfordulója, alig kapok levegőt minden évben, de maguknak csak egy újabb bridzsparti." - A Segítség