Szinte már nem is emlékszem, mikor volt utoljára egy hosszú hétvégém, amit (szinte) munka nélkül tölthettem... olykor viszont annyira jólesik az édes semmittevés és az aktív kikapcsolódás, hogy mindig elhatározom, ezentúl többet utazom és élek - ezúttal talán sikerül is tartanom magam ehhez az aprócska fogadalomhoz.
Amikor Budapesten járok, mindig ambivalens érzelmek fognak el. Ez a város nagy, nyüzsi, gyönyörű, koszos, tele van betontömbökkel és az azokat megszakító pici, zöldellő parkokkal. Folyton azt mondom, hogy sosem szeretnék ott élni, de közben meg, ha már nem vagyok a közelben sem, picit elszorul a szívem. A kérdés csak az, hogy pontosan mi miatt: a felhőtlen boldogságban és szabadságban töltött napfényes órák és az élénken ragyogó érzések miatt vagy maga a város rokonszenves egy cseppnyit is?!
Választ sosem találok erre a félig-meddig már költői kérdésre. Szerintem inkább csak a feltörő Frankfurt-emlékek miatt válok állandóan szentimentálissá. Mindig eszembe jut az a tökéletes buborék ott, valahol a német Hessen tartomány szívében. A türkiz színű metrók, villamosok, buszok, a Majna-part és a függetlenség érzése. Gyakran hiányolom ezt a menedéket a maga bájával. De sosem vagyok szomorú, mindig boldogsággal gondolok rá, mert mélyen legbelül tudom, hogy egyszer úgyis viszontlátom. ♥
Nos tehát, nagyon szuper hangulatban telt a budapesti hétvége. Nem is telhetett volna ez másképp, ha van a közelben egy csodaszép Duna, egy-két híd és jó néhány fantasztikusnak mondható hely, ahol kapható burger, bor, pár francia finomság és rózsás-bazsalikomos limonádé...
"Soha nincs túl késő, hogy megéld az álmaidat."