az élet apró örömei :))))

Szóval ilyen az, amikor az ember végre elér valamit, amiért rendkívül sokat küzdött...már csak azért is fura, hogy végre a kezemben van a jogsim (vagyis a közeljövőben a kezemben lesz, amint lejár a kusza bürokratikus útvesztők ideje), ugyanis életem első olyan dolga volt ez a forgalmi vizsga, ami nem hogy elsőre, de másodszorra sem sikerült. Ebből kifolyólag (ahogy sokan emlegetik: maximalizmus - ami egyébként szerintem semmi rosszat nem hordoz magában) elég nehezen kezelem a kudarcokat, erre így az utóbbi hónapokban szépen lassan rájöttem. :D
Mindenesetre most így a vizsgaidőszak kezdete előtt ezzel a forgalmi vizsgával annyi feszültség állt odébb, hogy szinte repülni tudnék a sok súly nélkül. :D
Tény, hogy tegnap még egy óra múlva se nagyon fogtam fel, hogy mi? tényleg sikerült? :)))
A lényeg az, hogy ha az ember elhatároz valamit, azt a legjobbak szerint csinálja végig. Én végig ezen voltam, noha kisebb bökkenők az utamba álltak, de valahogy mégis sikerült átvergődnöm magam rajtuk. Örülök, hogy nem adtam fel és hogy Pécset választottam vezetés szempontjából (pedig egészen tegnapig kétségeim voltak a döntés helyessége felől). Nagyobb város, több fura dolog, amiből az ember rengeteg tapasztalatot meríthet és persze jó pár akadály is, amiken nem mindig tudunk felülemelkedni.

"A víz még a kövön keresztül is kivájja az útját. És ha elakad, új rést talál magának."

Huhúúúú, akkor most várjuk, hogy mikor hozza meg a postás a tiszteletjegyeket...ha otthon lennék, minden délelőtt azt figyelném az ablakból, hogy mikor dob be valami levelet. :))))

A háttérsztori ehhez kapcsolódóan mindössze annyi, hogy körülbelül 1 hónapja jelentkeztem egy kétoldalas cikkemmel a DUE Médiapályázatára, ahol is különböző kategóriákban lehet pályázni. Én ugye már a felsőoktatásban részt vevők közé tartozom, így a többi sokkal (vagy nem sokkal), de akár idősebb emberrel versenyzem egy mezőnyben. Erre ma kaptam az emailt, hogy meghívnak a díjátadóra, amire is a belépőket postán küldik el. :)
Ez annyit jelent, hogy valamiféle helyezést érhettem el, lehet hogy csak a 100. helyet, de jajjj, teljesen feldobta a napom. :)

Most azonban rohanok, mint ahogy ezt egész héten tenni fogom, ahhoz képest, hogy hétfő van, azt sem tudom, hol áll a fejem. :D

"Nem bűn az, ha boldogok vagyunk. Fél tucat gyakorlat és figyelmes hallás elegendő ahhoz, hogy az ember megvalósítsa a leglehetetlenebb álmait." - kedvenc Coelho-m :)

Alig írtam a héten, mert nem igazán volt kedvem. :D Ez annak köszönhető, hogy kicsit fél-életet éltem, ízek és illatok nélkül. :/ Ilyenkor nem nagyon van az embernek kedve semmihez, ez alól pedig én sem vagyok kivétel. Tehát jó másfél óra állva utazás után, Szekszárdnál végre le tudtam ülni és úgy gondoltam, felnyitom a laptopocskámat és "firkantok" pár sort, ha már az utóbbi napokban nem tettem.


Szóval mindent összevetve ez a megfázás nem egy istenes dolog, ezt megállapíthatom. Nem mintha nem tudnám, de olyan rég is volt már, hogy éjszaka fél óránként orrot fújtam és félig nyitott szájjal aludtam, attól félve, hogy kicsorog a nyálam. :D

Tegnap pedig, hogy kicsit oldjuk a szobában eluralkodó unalmat, Dorinával megnéztük a Requiem egy álomért c. filmet. Már sokan mondták, hogy milyen jó, muszáj látnom, így hát elhatároztuk, hogy meglessük, hiszen egyikőnk sem látta még. A tömény másfél óra után...hát...teljesen le voltunk sokkolva. Maga a film először teljesen kuszának tűnt nekem, meg hát meg lehetett állapítani, hogy nem mai darab. Lényegében a drogfüggőség folyamatáról és következményeiről szól, elég naturalista és elvont formában. Körülbelül a legelső, ami átfutott az agyamon az volt, hogy soha nem leszek rákattanva a (kemény) drogokra, hiszen nem akarom amputált kézzel vagy diliházban végezni. Tény, hogy a hatása megvan a filmnek...egyértelműen nem tudnám azt mondani rá ,hogy JÓ volt, mármint jól lett megcsinálva, de logikus, hogy nem lehet összevetni egy vígjátékkal. Nagyon durva és teljességgel a hatása alá kerül az ember, akarva-akaratlanul. Szóval végre láttam, a főcímdala is nagyon jól el van találva, illetve a filmre sem mondhatom hogy rossz, ugyanis pont ez a lényege filmeknek, hogy kiváltsanak valamit a nézőből és feltételezem a megnézés után mindenki csak így néz és tuti, hogy lejátszódik valami a fejében, eltekintve attól, hogy milyen jellegű a dolog: lehet az pozitív vagy negatív is. Mondjuk azt nem tudom teljes biztossággal mondani, hogy meg fogom még nézni, avagy kizárt, soha többet, de azt bizton állíthatom, hogy egyszer mindenkinek látnia kell, az bizonyos.

Már alig várom, hogy hazaérjek, majd jelentkezem! :)) 

Átmeneti készlethiány... :D

Fenébe ezekkel a megérzésekkel :(
Most várhatok csütörtökig a kincsemre... :D

Végre elbúcsúzhatom tőled, hála neked! Ég veled....

Ahhoz képest, hogy másokkal ellentétben szinte végig pihenésből állt a hétvégén, azért jó pár hasznos dolgot is csináltam. Például nemrég értem haza a színházból, megnéztem szeretett táncostársaim előadását, egy olyan darabot, amelyben régen én is szerepeltem. Annyira jó volt...minden előadó legfőbb kívánsága, hogy egyszer láthassa magát kívülről, ahogy átérezve a zene ritmusát táncolja el a koreográfiát, amit már hónapok óta tanul.
Jó, nem mintha ezen az egy fellépésen lettem volna csak, mióta nem táncolok (lassan három éve), de néhány olyan darab közben, amiket nagyon szerettem, azért még meg-megdobban az ember szíve. Ez a 10 éves pályafutásom megszakításának mellékhatása, nem panaszkodom ám, hiszen nagyon jó érzés. A csapat tagjaival még ma is nagyon jó a viszonyom és ennek felettébb örülök. :))

A színházi látogatáson kívül pedig végre tanultam is, mert rájöttem, hogy egyre sűrűsödnek a dolgok és nem fogok majd kilátni a sok munka alól...tehát megcsináltam jó néhány feladatomat, ezzel is csökkentve a bevásárlólista hosszúságú tennivalókat. :)

Holnap remélhetőleg kezemben tarthatom majd új táskalakómat, már alig bírom kivárni, hogy elteljen az éjszaka! :)
Végre frissen és üdén, jókedvűen indulok a hétnek, rég volt már ilyen...szerencsére egyszer minden megjavul! *

"Nincs rosszabb annál, mint amikor elszalasztasz egy különleges embert, és még évek múlva is azon agyalsz, hogy mi lett volna, ha odalépsz hozzá. Sose feledd: a próbálkozás egy lehetőség, a siker vagy a visszautasítás egy élmény, míg a félelem miatt elszalasztott cselekedet csak a nagy büdös semmi." - a fő elvem mostantól!

Végre vége! :)) Köszönhetően annak, amit ma láttam, végeztem veled... már alig vártam. :D

TÉMAVÁLTÁS

Elég menő, hogy gyorshajtásért vágtak meg...:D
Kicsit jobbnak érzem, mint a múltkori rossz parkolást, ráadásul tudom, hogy nagyon nincs mire, de büszke vagyok. :) (szarul, de büszkén ugyebár)
Végre kaptam valami elismerést is, miszerint úgy vezetek, mint a nagyok....:))
Tény, hogy nem csak Pécsen, hanem itthon is van sebességkorlát, arra nem árt odafigyelni, de azt hiszem, kész vagyok az "elméleti" tanulással és ez olyan jó érzés, hogy legszívesebben egész délelőtt őrülten táncikálnék és közben a kedvenc zenéimet énekelném vagy inkább kiabálnám! :)

Na mindegy, mindig van egy második esély (vagyis nem mindig, de na, ilyen esetben úgyis legközelebb is megy az ember) :D

"Az élet értelme, nem a puszta létezés és túlélés, hanem a haladás, a felemelkedés, elérni és meghódítani valamit."

Seriously? Hihetetlen...kiborít a képmutatásod, érted?!
Már látom, csak azért mondtad nekem, hogy tiszta legyen a lelkiismereted, de vannak olyan titkok, melyek nem maradhatnak csak úgy a háttérben, szóért kiáltanak; sajnálom is, hogy nekem is jutott belőle majd' egy hónap.
Szívesen elutaznék, de akkor mégis miért van az, hogy mégsem akarok lemaradni semmiről?
Jobb lesz így, blablabla ~ örökös dilemma...

Attraversiamo - Keljünk át! (akkor miért nem megy?)

Már érzem is, ahogy szememet becsukva a falnak dőlök, fülemben egy isteni dallam harmóniája cseng és a zene úgy jár át, mintha minden egyes impulzusával és rezgésével azon lenne, hogy rendbe hozza mindazt, amit út közben elvesztettem.

"Gyerekkorunkban félünk éjszaka, mert attól tartunk, szörnyek bújtak az ágyunk alá. Ahogy öregszünk, a szörnyek egész mások lesznek. Önbizalomhiány, magány, megbánás... és bár idősebbek vagyunk és bölcsebbek, rájövünk, hogy még mindig félünk a sötétben." 

Ezt éppen most olvastam valakinél, nagyon megtetszett:

"Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, de gondold jól meg, bántana, ha azután sokáig elkerülnél." 

Sokkal szebb így a világ :))))