A láperdő mélyén, a fűzfa lombja alatt
A pázsitágyra, a puha, zöld párnára
Hajtsd le fejed, hunyd le álmos szemed
És amikor újra kinyitod, felkel a nap.Itt biztonságban vagy, nem fázol
A százszorszép megóv mindentől
S holnap valóra váltja álmaidat
Drága kicsikém, úgy szeretlek.A láperdő mélyén, messze elbújva
A holdfényben, a levéltakaró alatt,
Felejts el minden bajt s bánatot,
S reggel a szomorúságnak nyoma sem marad.Itt biztonságban vagy, nem fázol,
A százszorszép megóv mindentől.
S a holnap valóra váltja az álmaidat
Drága kicsikém, úgy szeretlek.
Egy falatnyi gyémánt
szekrényürítés
Senki sem szereti kidobni a ruháit. Mindannyian azt gondoljuk, hogy később még szükségünk lehet rájuk. Ezért van az, hogy tele van a szekrényünk mindenféle „ezeréves” ruhával, ám néha jobb frissíteni a szereléseket. :-)
Juhuhúúúú :-)
Fergeteges szülinapi bulit csaptunk tegnap, jó volt ez a kis ereszd-el-a-hajam a vizsgaidőszak kellős közepén, nagyon-nagyon imádtam! :)
Amióta hazatértem Frankfurtból, összesen egyszer voltunk szórakozni a skacokkal és már nagyon hiányzott valami belevaló hepajkodás és mókázás. Ezt pedig tegnap be is pótoltuk. Kellőképpen!
U.i.: Megtanultam vigyorogni... nem is megy olyan rosszul.
U.u.i.: A mai nap folyamán - bár kicsit harcoltam reggel a másnaposság jeleivel, egész hamar összepakoltam a két bőröndnyi cuccomat és noha kicsit féltem a buszúttól és a zötykölődéstől - kiköltöztem a koliból. Kicsit szomorú, mert ez azt jelenti, hogy vége ennek az évnek is (no még nem teljesen azért), mindenesetre szeretek Pécsen lakni. Lassan nyári munka, nyaralás, és megint csak úgy repülni fog az idő - ha egyszer ideér a nyár és nem lesz ilyen szeszélyes az időjárás. :)
AZT HISZEM, SZERETEK 21 LENNI! ♥
az új könyv illata
Már idejét sem tudom, mikor olvastam legutóbb önszántamból könyvet - olyat, ami nem kötelező irodalom valamelyik kurzusra. Ebben az aktuális félévben még tuti nem. Most viszont, hogy kicsit kezd csillapodni a vizsgaidőszak, végre nekikezdhettem annak a trilógiának, amit anyuéktól kaptam szülinapomra. Alig 30 oldalt olvastam még csak el, de már most tudom, hogy egyenesen imádni fogom! :)
(Éhezők viadala...juhúúú)
"Inkább legyek szegény egy könyvekkel teli kunyhóban, mint egy olyan király, akiből hiányzik az olvasás szenvedélye."
Régóta szerettem volna már egy kalapot. Sosem voltam elég bátor ahhoz, hogy ilyen merész darabokkal dobjam fel a szerelésemet, de most elhatároztam, hogy ezen a nyáron magamra fogok figyelni. Arra szentelem az időt, hogy én legyek a középpontban, ne pedig mások. Egész eddig mindig fiúk után loholtam és mivel nem úgy tűnik, mintha nagy sikerem vagy sikerélményem lenne, talán változtatnom kéne. Hiszen nincs is szebb egy olyan nőnél, aki boldog és jól érzi magát a bőrében - ez bizony arany igazság. :)
Egy csütörtöki napon beléptem az üzletbe. Sorról sorra végignéztem a ruhákat, végigjártam a fogasokat, míg nem odaértem a kiegészítőkhöz. A legfelső polcon megláttam és tudtam, hogy fel kell próbálnom. Bár a címke szerint férfi kalap volt, azért tettem egy próbát és titkon azt reméltem, hogy nem lesz kicsi a fejemre - mert sajna elég sokszor előfordult a próbálgatások során ilyesmi. :D
Megfordultam és szembe találtam magam a tükörképemmel, aki teljességgel furcsa, különös külsővel nézett vissza rám. Kicsit meg is mozgattam a fejem, hogy megbizonyosodjak róla, tényleg én vagyok-e "odaát". Én voltam. Érdekesen állt a kalap, de meghökkenésemre nem negatív jelzők jutottak eszembe. Különös. Ez a megfelelő szó. Különös, mert eddig még sosem hordtam kalapot. Különös, mert elég kevés lány hord kalapot. És ebben a pillanatban eszembe jutott egy erasmusos lány mondata, amit még a kinti H&M-ben ejtett el: "Miért érdekel az, hogy mit gondolnak a többiek? Ha tetszik, vedd meg!"
Már rég nem azt a világot éljük, amikor az emberek mások véleménye alapján állítják össze a ruhatárukat - vagy legalábbis nem így kéne, hogy legyen. A ducibb lányok mindent bevállalnak, még olyan cicanacit is felvesznek, amiben valóságos kötözött sonkának néznek ki. Nem mondom, hogy egy teltkarcsú lány nem lehet szép vagy csinos, de azért ne essünk túlzásokba. Tehát sokan elég kevés önkritikát gyakorolnak. Akkor miért mindig a "normális" lányok esnek át a ló túloldalára azzal, hogy rettenetesen sokat aggódnak azon, hogyan festenek?!
Így hát megvettem. Megvettem és másnap már fel is vettem. És tudjátok, mi volt a legfurább? Hogy senki sem bámult meg. Bár, nem is értem, miért számítottam arra, hogy megbámulnak. Tavaly ilyenkor például nem vettem volna még testhezálló szoknyát vagy olyan ruhadarabokat, amiket ebben az évben beszereztem. Meg kell tanulni, hogyan szakadjunk el a földtől és azt hiszem, ez az idő nálam most jött el. Tény, hogy ebben elég nagy szerepe van a médiának, hiszen a legtöbb ötletet mindenki a filmekből/újságokból/az internetről szedi.
Örülök neki, hogy tettem egy próbát. Azt mondják, jól áll. És hogy mi a legjobb benne? Egy napszemüveggel totális inkognítót ad, úgy érzem benne magam, mint valami sztár, aki a paparazzik elől menekül. Tökéletes nyári kellék. :)
Tehát magamra fogok koncentrálni. A kezembe veszem azokat a klasszikusokat, amiket már évek óta minden nyáron el akartam olvasni, szép barnára süttetem magam a napon és a végzős évre felkészülvén csak én leszek a fontos. Illetve nem csak én, de bizonyos előjogaim lesznek. Mindjárt 21 vagyok, juhéééééééééééééj! ♥
"A legnagyobb télben tanultam meg, hogy legyőzhetetlen nyár lakozik bennem."
"Az élet nagy pillanatait nem feltétlen megcselekedjük. Van, hogy egyszerűen csak megtörténnek. Nem azt mondom, hogy nem irányíthatjuk a saját életünket... Kezünkben az irányítás. Legyen is! De ne feledjük, hogy bármikor megeshet, hogy kilépünk otthonról, és az egész életünk megváltozik. Az univerzumnak terve van velünk. De ez a terv folyton változik. Egy pillangó megrebbenti a szárnyát és elered az eső. Ijesztő lehet, de csodálatos is. Folyamatosan dolgoznak a gépezet fogaskerekei, hogy te végül pontosan akkor, pontosan ott legyél, ahol lenned kell. Jó helyen, jó időben."
Állítom, hogy egyszer sikerülni fog :)
tanulság
"Mi, nők, annyira bele tudjuk képzelni, magyarázni hihetetlen alakokba a fantáziát. Lássuk be, a rosszfiúkra bukunk. A csibészekre, ebadtákra. Akik sosem javulnak meg, de mindig ebben bízunk. Mindig átvernek, így sajnos sosem unalmasak. Á, dehogy változnak! Kicsit még meg is aláznak.Várni kell rájuk. Nem jelentkeznek annyiszor, hogy elegünk legyen belőlük. Stratégiájuk kipróbált, kidolgozott. Csókjuk kábító, begyakorolt. Ők azok, akikért élni-halni kell. Akikért biológiai bombánk robban. Akiket kerülünk, mégis mindig beléjük botlunk. Ha választani kell, őket választjuk. A jófiúk nem mozdítanak ki pályánk egyensúlyából. Velük nincs is mit megbánni. Ilyet szeretnénk, de nem ilyet akarunk. Legalábbis nem készen. Szóval, rossz legyen, amikor elszédít, de aztán jó legyen a hatásunkra. És maradjon is olyan, hogy a többi nőre már ne legyen hatással. Esküszöm, nem értem magunkat. Csoda, hogy szegény jófiúk belerokkannak a próbálkozásba? A rosszak nem, mert ők nem is akarnak érteni minket. Csak mi őket. Ördögi kör ez."
Egész sokáig úgy gondoltam, ezerszer jobb volt, amíg kis szöszi manócska volt és csak gőgicsélt. Már egész kicsinek is mély, dörmögő hangja volt, de paradox módon sosem volt ellenére, ha pink babakocsiban tologattam a játszótér körül. Állandóan elcsente az asztalról a spagettit és túró rudival festette ki a fehér falat, de amíg ez volt a legnagyobb csíny, senkit sem érintett túl mélyen a dolog -bár anyáékat lehet, elvégre az a szép felület mégiscsak ragacsos-maszatos lett. Kerek fejű fehér egérke, akiről ha régi fényképeket nézek, mindig el kell mosolyodnom.
Aztán telt-múlt az idő és a kópé felcseperedett. Először csak a derekamig ért, majd a vállamig, most pedig már egy fejjel magasabb nálam. Eleinte sokat verekedtünk-veszekedtünk (egy fiú testvérrel sosem könnyű), amikor viszont rájöttem, hogy erősebb nálam, már nem is próbáltam kekeckedni vele. Szépen lassan átalakult a kapcsoltunk is. Hullámhegyek, hullámvölgyek... Közös röhögés meg együtt eltöltött idő, aztán bunkóság és nem-beszélek-veled időszak, mert "te mindent megkapsz, én meg semmit sem". Ez amolyan visszatérő problematika volt, elég gyakran emlegette, ha igazságtalannak mérte fel a helyzetet, holott sok mindent velem összehasonlítva hamarabb kapott meg - ez amolyan generációk közötti változás vagy nem is tudom. Természetes folyamat: én általános iskola 4. osztályában kaptam meg életem első, még csak nem is színes kijelzős, NOKIA 3310-es típusú telefonomat, a húgom például harmadik osztályban már érintőképernyős mobilt kap. Teljesen érthető, miért... ez a rohamos technikai-technológiai fejlődés azért elég durva. Antennás tégla-telefontól a legújabb százezres csúcskategóriásokig, diavetítő helyett 3D tévé és Blueray, az őskövület óriási számítógépek és monitorok helyett pedig extra vékony laptopok.
Na de eléggé elkanyarodtam a témától. Szóval öcsi, aki 18 évvel ezelőtt még csak arra volt képes, hogy telekakilja a pelenkáját, múlt hét szombaton elballagott a gimiből. Ez alkalomból elloptam egy barátnőm idézetét:
"Az a személy, akit először nem értesz, majd bosszant, aztán szereted, végül pedig hallatlanul büszke leszel rá."
Az enyém
Hujuj... ahhoz képest, hogy elkezdődött a tavasz legszebb hónapja, még alig írtam valamit - sőt...
Bizony, a legszebb vagy akár mondhatnám azt is: az én hónapom, a kedvencem.
Sajnos a globális felmelegedés kissé keresztbe húzta az utóbbi évek során a Tavaszt hozó tündérke számításait (vagy csak szimplán túl sok mézsört ivott, amitől teljesen elvesztette az időérzékét), de az bizonyos, hogy manapság a tavasz nem éppen egyenrangú tagja az évszakoknak. Ezt nagyon is sajnálom, ugyanis így egyre kevesebb idő jut Májusnak és egyúttal nekem is, hogy kiélvezhessem a farmer-tornacipő-póló kompozíciómat vagy kellemesen ücsöröghessek a lenyugvó nap fényében egy barátságos padon anélkül, hogy szenvedjek a 30 fok miatt vagy a sok szúnyogtól.
De hát nem ez a legszebb a tavaszban? A csoda, mikor a cseresznyefák rózsaszínben pompáznak, valamint varázslatos virágszirom-esővel ajándékozzák meg az arra sétálókat és a gyümölcsfákon még ott zöldellnek a jövő termései. Minden újból életre kel és szinte tapintható az újrakezdés érzése a levegőben. Tudom,tudom... ez a természet rendje, ami minden egyes évben megismétli magát. Mégis, valamiért mindig különbözik az óévtől.
Azért is szeretem Május-apót, mert ilyenkor van a születésnapom és a névnapom is. Ezek az ünnepek mindig sok-sok boldogságot hoznak nekem és április végétől keserédes várakozással töltenek el. Valamiért idén sokkal izgatottabb vagyok és alig tudom kivárni, amíg el nem jön a hó utolsó hete. Fogalmam sincs miért... :-)
"Attól, hogy az ember nem beszél valamiről, még gondol rá. Sőt. Többet gondol rá."