Röpke két hónap alatt a feje tetejére fordult az egész világom. Minden, amiről a legnagyobb meggyőződéssel állítottam, hogy fix pontok az életemben. Miatta. A fiú miatt, aki őrülten boldoggá tesz.

A legnagyobb fordulatok előtt az ember sosem számít rá, hogy bármi egyáltalán történni fog vele. Így volt ez az én esetemben is. Hosszú hónapok, sőt évek teltek el úgy, amikre utólag visszatekintve azt mondhatnám, hogy átlagosak voltak. Egy-egy programot vagy eseményt leszámítva nem történt velem szinte semmi. Tanultam, dolgoztam, jöttem-mentem, szorgos kis hangya voltam az Úr szüntelenül forgó gépezetében. Telt-múlt az idő, voltak jobb és rosszabb napok. Nagyon rosszak is. Órák, amikor csak ültem vagy feküdtem, és sajnálkoztam... minden miatt. Nem hinném, hogy lettem volna valaha is depressziós, de bizonyos szakaszokban biztosan nagyon közel lehettem hozzá. Ilyenkor szinte elveszti az ember a reményt. Teszi a dolgát, de úgy érzi, bármit megtehet, mégsem halad előrébb az élete.

Ez így ment egy darabig. Persze a külvilág ebből nem sokat lát, maximum annyit, hogy volt, amikor feszült voltam és nem mosolyogtam annyit, mint általában. Olyankor megkérdezte egy-egy ember, hogy mi a baj, hiszen mindig akadnak, akik segíteni akarnak a nyomorult vagy nyomorultul festő társaikon. Természetesen ilyenkor a válasz mindig tömör és lényegre törő volt: "semmi". Pont.

Aztán amikor a legkevésbé számítottam rá, jött Ő.
Úgy érkezett az életembe, ahogy az lenni szokott a filmeken és a könyvekben. Csendesen, egy árva jelzés nélkül, ellentmondást nem tűrően egyszeriben csak az életem részévé vált és amennyire én szeretném, nem is megy már sehová.

Ha nem lenne elég, hogy a könyvesboltok polcai roskadoznak az önsegítő könyvektől, még az interneten is bele-belebotlik az ember hasonló irományokba. Én magam sosem tartottam ezeket a szerzeményeket teljességgel létfontosságúnak vagy nélkülözhetetlennek, számomra vannak, léteznek, de inkább nem kérek belőlük. Egyetlen egy dologban azonban valóban igazat mondanak: a változás úgy jön, mint egy fuvallat, és biztosan akkor érkezik, amikor a legkevésbé számít rá az ember.
Éveken át kajtattam a boldogság kulcsát, a szerelem receptjét, de sosem találtam rá másfél hónappal ezelőttig. Csalódásokból bőven kijutott, de ha ez kellett hozzá, hát bátran mondhatom, hogy megért minden egyes szomorú percet. Nevezzük Sorsnak vagy valami felsőbb erőnek, de biztos nem véletlen volt az a pesti kiruccanás, melynek következtében most minden pihe-puha, rózsaszín és Peti-illatú. ♥