A mai napon azzal a tapasztalattal lettem gazdagabb, hogy igenis megéri kockáztatni. Sokszor azért nem akarunk meglépni valamit, mert túl kockázatos, pedig csak nem latolgatjuk az esélyeinket...át kell gondolni alaposan, hogy mégis mit veszíthetsz?! Hiszen nyerni mindig többet nyerünk és az is elképzelhető, hogy a vesztés esélye teljesen elenyésző. Ezért arra kérlek titeket, hogy mindig fontoljátok meg, hogy mi a helyes döntés, hiszen könnyen lehet, hogy később amiatt fogtok bánkódni, hogy miért nem tettétek meg akkor azt, amit kellett volna. Én megtettem. Emelt fővel indultam a javítóvizsgámra és 100%-ra mondom, hogy jobban sikerült. :) Nagyon örülök neki - nem csupán azért, mert elszántam magam, hanem azért, mert felnőtt módjára végiggondoltam a pozitívumok és negatívumok listáját, valamint emelt fővel mentem be a terembe, ahol a kiszámíthatatlan Sors leselkedett rám. Higgyétek el, a legtöbb esetben már az is sokat billent a dolgon, ha megvan a magunk önbizalma...ez a lényege a dolgoknak, sokkal fontosabb, mint az, hogy mennyit tudsz. Egyszerűen csak emeld fel a fejed és légy büszke arra, hogy megteszed, miközben azt mondod: Gyere, itt vagyok!
Tehát hivatalosan is lezárult a vizsgaidőszak...de még hogy! :)
Megmászva a létem kifürkészhetetlen hegységeit, kissé fáradtan, de újabb célokkal és vágyakkal ülök most itt az ágyban. Elhatároztam, hogy a második félévet most már aztán tényleg azzal fogom tölteni, hogy a második otthonomat alakítom teljesen kellemessé, tehát magam köré verbuválom azokat az embereket, akikkel a legtöbb időmet töltöm el. Annyi lehetőség múlik el akár 24 óra alatt is, hogy azt nem hagyhatom! :)
Miután buszra szálltam, eszembe jutott, hogy nem fogom elpazarolni az itthon töltött időmet (hiszen egy nagy megpróbáltatás még leselkedik rám Pécs városában, a rettegett forgalmi vizsga), így hát kezembe vettem a telefonomat és gyorsan megszerveztem a holnapi programfüzetemet. A délelőttömet azzal fogom tölteni, hogy a szívemnek egyik legkedvesebb emberrel visszamegyünk kicsit az időben és meglátogatjuk azt a gimit, ahol igazi felnőttekké váltunk...kedvenc tanárainknak ugyanis élménybeszámolóval tartozunk, nem is beszélve arról az érzésről, amely mintha visszahúzna oda minket, a szép emlékek közé. Az estémet pedig arra szánom, hogy az itt ragadt barátokkal ápoljam a kapcsolataimat, hiszen nem szabad megfeledkezni senkiről, még akkor sem, ha sok kilométer választ el egymástól.

" A múlt boldog emlékei legyőzhetik a jelen démonait."