Ez a zseniális szókapcsolat valamelyik nap reggel a Morning Showban hangzott el és annyira megtetszett, hogy muszáj voltam megörökíteni az utókornak. Hihetetlenül találónak érzem a mai elektronikus zűrzavarban, így egész úton azon agyaltam, nehogy elfelejtsem. Igazság szerint baromira egyetértek vele, legfőképp a közösségi média kapcsán, de ebbe most nem is igazán mennék bele, mert nem ez lenne a célom. Inkább csak el szeretnék mesélni valamit:
Valamelyik reggelen, ahogy hajtottam az autópályán, láttam egy gyönyörűséges napfelkeltét. Általában minden reggel pont abban az időszakban utazom, amikor felkel a Nap, így jó párszor szerencsém volt már csodás látványban, de ez valami fantasztikus volt. Kellőképp figyeltem ugyan az útra, hogy egyenesben tartsam az autót, de egyszerűen képtelen voltam nem elámulni a panorámán. Az egész horizont rózsaszínes-lilás volt - minden egyes árnyalatot meg lehetett volna nevezni a legnagyobb precizitással-, a felkelő Nap pedig vérnarancsszínben üldögélt a dombokon. A távoli hegyek a fák fölé magaslottak, míg a kora reggeli köd a lábaikat nyaldosta. Valami hihetetlen volt, miközben én pedig a fennsíkon autókáztam. A végén már arra gondoltam, hogy megállok valamelyik pihenőhelyen, hogy maradandóvá tegyem az élményt, de aztán végül úgy döntöttem, hogy nem pocsékolom a drága időt a leparkolással és a legszebb látószög megtalálásával, csak élvezem továbbra is a szemem elé terülő festői szépséget, ahogy az percről percre megállíthatatlanul változik.
Valahogy így képzelem el azt a kort, amelyben még nem volt okostelefon és az emberek tudták értékelni a tökéletes pillanat élményét. :)

"Az élet legfőbb célja a szeretet. A többi néma csend."