Ki gondolta volna,hogy ennyi probléma van ezzel a jogosítvány-szerzéssel...kész kabaré az egész és persze mint mindig, megint én jövök ki belőle rosszul.
Ez a sok változás már teljesen az agyamra megy, és mégis hol az igazság, amikor abból is újra kell vizsgáznom, ami már megvan? hihetetlen...:(
Ilyenkor az ember felhívja a szülőket (mert hát közel 20 évesen még mindig kell egy-két jó tanács), aminek persze olyan vita a kimenetele, hogy ő otthon sír, én meg itt. Ezt mondják "felnőttség"-nek? Hiába vagyok már hivatalosan felnőtt, hogyha vannak dolgok, amikben nem tudok egyedül dönteni. És persze rájövök ,hogy talán még sem kellett volna tanácsot kérni, mert minden rosszabb és kuszább lesz, mint azelőtt.
Miután pedig dühösen lecsapom a telefont, rájövök, hogy miért is gördült ki az a pár könnycsepp a szememből? Vajon azért, mert igaza volt és képtelen vagyok belátni? Vagy azért, mert ő annyira szeret engem, hogy a legjobbat akarja és kívánja nekem minden körülmények között? Hát persze hogy a második, nem is kérdéses. Eltelik pár perc, hív a másik szülő, minek hatására újra elpityeredem. Pár perc múlva jön a bűvös SMS, ami arra hivatott ,hogy megoldjon mindent, onnantól kezdve pedig már úgyis mindegy, hogy mi miatt volt az összeszólalkozás. 
Kicsit magamba fordulok, észre sem veszem a körülöttem lévő világ zajait, mintha meg sem hallanám, hogy mit mond a barátnőm, aki pár centire áll csak tőlem.
Nekem itt vannak a szeretteim, akik tényleg mindenben hajlandóak segíteni, még ha nem is úgy tűnik elsőre, hogy mindent azért csinálnak, hogy nekem jó legyen.
Mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem ismerik a szüleiket vagy elvesztették őket, illetve semmi jó kapcsolat nincs köztük? Borzalmas belegondolni, igaz?
Szóval adjatok hálát a sorsnak, hogy van, aki még kitart mellettetek, köszönjetek meg mindent, amit kaptok tőlük, mert megérdemlik. :)

"Eltéphetetlen szeretet az, mely odafönt született. Odafent köttetett az égiek engedelmével. A legtöbb embernek megvan rá a lehetősége, hogy igazán szeressen, mégis kevesen vannak, akik jól "gyakorolják". Én sem tartozom azon kicsiny csoporthoz, kik tiszta szívből szerettek-szeretnek. Mi a szabadság? - Nem is tudom. Hol gyakorolhatom, fejleszthetem ezt a képességet? A szabadság érzését kellene elsősorban megtapasztalnom, hogy ne legyenek félelmeim és gátlásaim önnönmagammal kapcsolatban. Amíg ez nincs meg, addig csak szeretgetek."