Jó, ez talán nem teljesen igaz, no de azért kellőképpen megünnepeltem/megünnepeltük azt, hogy holnap végre bearaszolhatok az okmányirodába és aláfirkanthatom azt a jó pár fontos, avagy meghatározó dokumentumot, melyre már oly régóta várok. Elég kiábrándító egyébként, hogy fél évet szenvedtem egy A5ösnél is kisebb kis papírlapért...legalább adták volna meg a módját és nézne ki normálisan az a fecni, ha már ennyibe került. :D

Vannak alkalmak, mikor megadatik a lehetőség, hogy kilépjünk szürke kis életünk négy fala közül és olyan helyre keveredjünk, ahol senkit sem ismerünk. Azt mondom, használjátok ki ezeket a lehetőségeket: lehet, hogy új barátságok köttetnek, de az is előfordulhat, hogy kerek perec a képedbe mondják, hogy húzz el innen. A lényeg mégsem ez. A legfontosabb, hogy mindenféle hosszadalmas eszmefuttatás nélkül vetheted bele magad valami újba, kiléphetsz (ha csak egy kicsi időre is) a biztonságos komfort-zónából és ez annyira jó érzéssel tudja eltölteni az embert, hogy egyre többször meg akarja majd ismételni. Talán. :))

"Egy rózsa éjjel-nappal a méhekkel álmodott, de a valóságban egy sem pihent meg a szirmain. A virág azonban tovább álmodozott. Hosszú éjszakáin elképzelte, hogy az eget ellepik a méhek, és sorra leszállnak, hogy megcsókolják őt. Így tudta kibírni másnapig, amikor a napsütésben újra kinyílt. 
Egyik este megszólalt a hold, aki ismerte a rózsa magányát: 
- Nem unod a várakozást? 
- Talán. De folytatnom kell a küzdelmet. 
- Miért? 
- Mert ha nem nyílok ki, elhervadok. 
Amikor úgy érezzük, hogy a magány minden szépséget elpusztít, a túlélés egyetlen módja az, ha nyitottak maradunk." - Paulo Coelho