Tegnap este rábukkantam egy cikkre ezen az oldalon: http://www.xn--klker-kva.hu/index.php?mit=43&al_menu=&hir_id=1297&bovebb=1 (Ádi, neked köszönhetően :))

Nem volt ismeretlen a férfi, már sok videót megnéztem róla és egyszer-egyszer, amikor tanácstalan vagy szomorú voltam, az ő tanácsaihoz fordultam. Nem igazán tudom elképzelni, neki mennyire rossz lehetett és milyen sok mindennel kell megküzdenie, de azt biztosan állíthatom, hogy rengeteg erőt ad azoknak, akik végighallgatják a beszédeit élőben vagy akár netes felületeken is.
Előző este, ahogy megláttam ezt az oldalt, rögtön eszembe jutott, hogy megint meg kell lesnem valamelyik előadását.Hihetetlen erő és elszántság és rettenetesen sok hit van ebben a fickóban, bizton állíthatom, hogy sokak példaképként, segítőként, őrangyalként tekintenek rá és tegnap megint történt velem valami.
Igaz, hogy elég hosszúak a beszédei (szerencsére, hiszen 5 percben nem lehet ekkora hatást gyakorolni az emberekre), és bár minden nap kiszámolom, hogy mennyit tudok éjszaka aludni, ilyen és ehhez hasonló dolgokra sosem sajnálom az időt, így hát fél egyig néztem a videóit.

Különösen az a rész tetszik, amikor arra buzdítja az embereket, hogy segítsenek másokon, foglalkozzunk a többiekkel, talán egy kisebb gesztus is megmentheti valaki életét - konkrétan vagy átvitt értelemben. Ezért tegnap megfordult a fejemben, hogy minden nap teszek valami jót, legyen az egy dicséret vagy tényleges tett, de minden nap egy apróság igazán kedves. :)

Ma nem is kellett erőlködnöm, sőt, ezt mintha a sors rendezte volna így. Éppen mentem órára, már sietve szálltam ki a metróból és vettem az utat a mozgólépcső felé, mert délben kezdődött az óra és csak egy perc választott el a "becsengőtől" - jó, azért hozzátenném, hogy a németeknél a pontosság nem igazán azt jelenti, hogy egészen pontos időben kezdődik valami, az akadémiai 15 percet nekik találták ki szerintem. :D
Szóval épp nagy léptekben haladtam célom felé, amikor egy vékonyka hangot hallottam kicsit messzebbről. Egy nénike sietett felém, amennyire csak tudott és meg szeretett volna kérni valamira. Tudjátok, van a hagyományos járókeret, amit kórházakban lehet látni, és vannak azok, amik így gurulnak az ember előtt, megkönnyítve a járást, ugyanakkor rájuk lehet támaszkodni. Éppen nem működik a lift és a néni a mozgólépcsőn nem tudta volna magának felvinni a segédeszközt. Én először nem tudtam, hogyan is fogom kivitelezni a dolgot, de megnyugtattam, hogy segítek neki. A lépcső tetején hálásan, mosollyal az arcán fordult felém és egy mentolos cukorkát nyomott a kezembe, majd egy kedves "További szép napot!"-tal elköszönt tőlem.
Én pedig büszkén és kicsit mosolyra gördülő szájjal lépdeltem a terem felé. :)

Azt hiszem, ennél szebb dolog nincs a világon. Az emberség rettenetesen fontos, noha olykor szükségünk van egy kis emlékeztetőre, hogy újra ráeszméljünk az élet értékeire.

"Ne sikeres ember próbálj lenni, hanem értékes." - Albert Einstein