Egy falatnyi gyémánt

Egy falatnyi gyémánt

2012. április 20. - ninoness

Alig írtam a héten, mert nem igazán volt kedvem. :D Ez annak köszönhető, hogy kicsit fél-életet éltem, ízek és illatok nélkül. :/ Ilyenkor nem nagyon van az embernek kedve semmihez, ez alól pedig én sem vagyok kivétel. Tehát jó másfél óra állva utazás után, Szekszárdnál végre le tudtam ülni és úgy gondoltam, felnyitom a laptopocskámat és "firkantok" pár sort, ha már az utóbbi napokban nem tettem.


Szóval mindent összevetve ez a megfázás nem egy istenes dolog, ezt megállapíthatom. Nem mintha nem tudnám, de olyan rég is volt már, hogy éjszaka fél óránként orrot fújtam és félig nyitott szájjal aludtam, attól félve, hogy kicsorog a nyálam. :D

Tegnap pedig, hogy kicsit oldjuk a szobában eluralkodó unalmat, Dorinával megnéztük a Requiem egy álomért c. filmet. Már sokan mondták, hogy milyen jó, muszáj látnom, így hát elhatároztuk, hogy meglessük, hiszen egyikőnk sem látta még. A tömény másfél óra után...hát...teljesen le voltunk sokkolva. Maga a film először teljesen kuszának tűnt nekem, meg hát meg lehetett állapítani, hogy nem mai darab. Lényegében a drogfüggőség folyamatáról és következményeiről szól, elég naturalista és elvont formában. Körülbelül a legelső, ami átfutott az agyamon az volt, hogy soha nem leszek rákattanva a (kemény) drogokra, hiszen nem akarom amputált kézzel vagy diliházban végezni. Tény, hogy a hatása megvan a filmnek...egyértelműen nem tudnám azt mondani rá ,hogy JÓ volt, mármint jól lett megcsinálva, de logikus, hogy nem lehet összevetni egy vígjátékkal. Nagyon durva és teljességgel a hatása alá kerül az ember, akarva-akaratlanul. Szóval végre láttam, a főcímdala is nagyon jól el van találva, illetve a filmre sem mondhatom hogy rossz, ugyanis pont ez a lényege filmeknek, hogy kiváltsanak valamit a nézőből és feltételezem a megnézés után mindenki csak így néz és tuti, hogy lejátszódik valami a fejében, eltekintve attól, hogy milyen jellegű a dolog: lehet az pozitív vagy negatív is. Mondjuk azt nem tudom teljes biztossággal mondani, hogy meg fogom még nézni, avagy kizárt, soha többet, de azt bizton állíthatom, hogy egyszer mindenkinek látnia kell, az bizonyos.

Már alig várom, hogy hazaérjek, majd jelentkezem! :)) 

A bejegyzés trackback címe:

https://ninoness.blog.hu/api/trackback/id/tr244463128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása