Szépen lassan már én is készen állok a tanévkezdésre. :)
Minden szükséges alapanyagot megvásároltam és már én magam is várom ezt az egészet. Szombaton már költözöm is és újra magába szippant a drága egyetemvárosom - noha csak egy nap erejéig. Ezután irány a német nagyváros! ;)
Tegnap Pesten jártam és ahogy vonatoztam, elkezdtem gondolkodni (egyébként nem tudom, miért van ez, de egyszerűen imádok úgy elmélkedni, hogy közben a mellettem elsuhanó épületeket és tájakat kémlelem), mégpedig a kiutazásom napjáról - szeptember 29.

Félek. Ha esténként lefekszem aludni, mindig el kell hessegetnem egy gondolatot, ami a következő: a jelenet, amint a reptéren elbúcsúzom mindenkitől, mielőtt felszállnék a gépemre és magam mögött hagynék mindent. Egyszerűen nem tudok belegondolni, hogy milyen lesz. Bizonyosan szomorkás. Mindemellett azt is nehéz elképzelni, milyen lesz a legjobb barátaimmal a legutolsó élő beszélgetés, az utolsó ölelés vagy puszi. Furcsa, de ezekre csak akkor áll szándékomban gondolni, amikor valóban itt az ideje. Addig szívesebben söpröm a szőnyeg alá az efféle gondolatokat. :/

Most egy kicsit megint boldogabb vagyok...majd minden nappal egyre boldogabb és boldogabb. :))

Néha talán minden megoldódik magától és az idő csodákra képes, bár a tragédia beálltával rettentő nehéz elképzelni, hogy valaha jobb is lesz. Aztán jön egy pillanat, ami mindent megváltoztat. Egy kedves szó, egy mosoly és egy csomó réges-régi emlék fiatalkorunkból. ♥