Bizony, túl vagyok a második héten is (és megint nem voltam valami aktív) :D

A múlt heti három buli után, ezen a héten csak egyszer voltunk szórakozni - mégpedig a közgáz szerdás tradicionális kedvenc szórakozóhelyünkön. :) Igazából minden nap voltunk valahol, sőt az igazsághoz talán az állna a legközelebb, ha azt mondanám: csak aludni járok haza a koliba, ugyanis ez majdnem így is van.
Észveszejtően közeledik az a bizonyos szeptember 29 és az utolsó heteket szeretném olyan dolgokkal tölteni, amik örömet okoznak nekem. :) Hiába rossz az idő, teljesen fölösleges olyan dolgokra pazarolni az időt, mint a szobában ücsörgés... hiszen ezt itthon is tudom csinálni.
A héten elrendeztük a búcsúbuli helyszínét is, ez az esemény 26-án lesz (ismételten egy szerdai napon, hogy ki tudjuk tombolni magunkat) és a legrosszabb, csak ezután jön: 27-én hót álmosan fogok megírni egy ZH-t, amivel az egyik tárgyamat le is tudom, mielőtt kirepülnék az ismeretlenbe. :DDDD
Hozzátenném, hogy sosem mentem még úgy ZH-t írni, hogy előtte végigtomboltam volna egy éjszakát, szóval ennek azt hiszem, most jött el az ideje. Igazából nincs is más választásom, mert a Mozaik nevű pub külön helyiségét már lefoglaltuk, a kauciót pedig le lehet majd fogyasztani - a világért sem hagynám ki. :))

Ez a következő két hét pedig...azt hiszem, életem legnagyobb fejetlensége fog bekövetkezni: a maximalista összevet minden lehetségest és lehetetlent, hogy ne felejtsen itthon semmit...már látom magam előtt a képek sorozatát, ahogy üzletről üzletre sétálok, hogy beszerezzem a kiutazáshoz nélkülözhetetlen dolgokat, gondolok itt gyógyszerekre és különböző kozmetikumokra. Egy másik nap kisfilmje pedig azt fogja bemutatni, ahogy átbuszozom Pécs városán, hogy befizessem a telefonszámlámat és elrendezzem a még meg nem érkezett diákigazolvány matricámmal kapcsolatos ügyeket. Emellett természetesen izgulok az új szemüveglencséimért és az útlevelemért is. Szerencsére nagy probléma már nem érhet, ugyanis a napokban utalták át azt a bizonyos Erasmus-ösztöndíj összeget, így a legfontosabb dolog már a birtokomban van. :)
Egyébként nagyon izgulok már...mindig olyan fura érzés fog el, amikor belegondolok, hogy ezt az egészet fél évvel ezelőtt kezdtem el szervezni, most pedig itt vagyok és már csak napok választanak el attól, hogy megkezdjem a beszállást abba a bizonyos rózsaszínes-lilás repülőgépbe. :) (adja az ég, hogy a fényképezőmet nehogy itthon hagyjam :D)

Amit rendkívül abszurdnak tartok, az az, hogy mindjárt elmegyek itthonról és hirtelen minden elvarratlan szál happy enddel végződik. :) Végre közel kerültem azokhoz a legjobb barátaimhoz, akik a régi szép időkben rendkívül fontos pozícióban ücsörögtek a szívem csücskén...most pedig mindjárt utazom el és alig töltöttem velük időt az utóbbi évben/években. DE: a kezdő löketet már megkapta ez a két parányi barátság, azt hiszem, innentől már nem lehet nagy baj, még ha csak Skype-on keresztül tudunk is érintkezni. ;)

És végszónak pedig egy roppant furcsa dolgot említenék meg. Bizonyos emberek szerint megkomolyodtam és önállóvá váltam a tavalyi év alatt. Komolyan mondom, ennél szebb elismerést még nem sokszor kaptam az életben, azt hiszem, ilyenkor önkéntelenül elmosolyodik az ember. Nem az a célom, hogy orvos vagy ügyvéd legyek, ezek az apró lépések fognak hozzájárulni ahhoz, hogy tényleg az lehessek, akivé válni szeretnék. Itt most nem az a legfontosabb, hogy nap közben diákokat oktató a német nyelv szépségeire, szabad időmben pedig olyan cikkeket írok, melyek felkeltik mások érdeklődését, hanem az, hogy milyen tulajdonságokat tudnak mások leírni egy papírlapra, melyen annyi szerepel csak: Horváth Eszter. Az igazi értékek nem abban rejlenek, hogy mennyi pénzt viszek majd haza, ennél sokkal mélyebb jelentése is van annak, mit erényeknek nevezünk. Ehhez nem a vezető pozíció fog minket hozzásegíteni, hanem az a mérhetetlen tapasztalat és életerő, önállóság és határozottság, melyekkel a kis lépéseket megtesszük, amíg fel nem érünk a hegy csúcsára. Bizton állíthatom, hogy azt a hegycsúcsot pedig csak abban a pillanatban fogjuk megtekinteni, amikor elillan belőlünk az élet, hiszen addig minden egyes percben teszünk valamit azért, hogy jobb legyen a világ - vagy ha nem is az, de mi, saját magunk biztosan. És én érzem, hogy egyre jobb vagyok, talán néha még egy kis varázslatot is viszek a körülöttem élők életébe. Sokszor azonban megtanulunk dolgokat, melyek ahhoz szükségesek, hogy benőjön a fejünk lágya, olykor vitába keveredünk olyanokkal, akiket sosem akarnánk bántani. De végül mégis elérünk valami nemesebbet vele, nem igaz? Ezt pedig megbocsájtásnak, belátásnak hívják - ám ez is csak egy apró lépés abból a sokból, melyet még meg kell tennünk azért, hogy végérvényesen kialakuljon igazi személyiségünk. :)

"Igazán hűségesnek lenni azt jelenti, hogy hű vagy önmagadhoz." - Antoine de Saint-Exupéry