Egy falatnyi gyémánt

Egy falatnyi gyémánt

2012. október 01. - ninoness

Ééééééééés, végre a saját szobámból írhatok, az általam beállított net segítségével, lefürödve, alvásra készen. :)
Tegnap (vagyis lassan tegnapelőtt, hiszen mindjárt éjfél), ellátogattunk a Majna partjára, a folyó itt is, mint Budapest esetében, kettészeli a várost. Van egy csomó hidunk, gyönyörű szép sétányunk a folyóparton és megannyi üzletünk, melyek közül vasárnap minden zárva van. Itt-ott elvétve találtunk egy-egy takaros pékséget, ahol vehettünk valami elemózsiát, de azon kívül a nagy hipermarketek mind zárva voltak. Ezért is szerettünk volna kimenni a reptérre, hiszen ott minden nyitva van és a Rewe shopban vehettünk nélkülözhetetlen élelmiszereket. Ám tervünk nem egészen jól sült el, ugyanis rossz villamosra szálltunk (itt megjegyezném, hogy Frankfurtban azt hiszem 7 metró-, közel 30 villamosvonal van és mintegy 50 buszjárat közlekedik, így az esélye, hogy rögtön az első nap eltévedsz, hát...elég nagy).
Attól, hogy minden zárva van, még az ellenőrök dolgoznak, sikerült is bekapnunk egy 40 eurós bírságot, ugyanis olyan kerületbe utaztunk át a vonatunkkal, melyre nem volt érvényes a hetijegyünk. Ezt az összeget szerencsére ma sikerült a felére letornázni, de azért elsőre nem volt valami pozitív dolog a kis kiruccanásunk.
A bevásárlásnál pedig rájöttünk, tényleg igaz az a megállapítás: Frankfurt rettentő drága. Alig vesz az ember valamit és simán otthagy a boltban 10-15 eurót, úgyhogy ezen változtatni kell, mert nem valami olcsó mulatság ez így.

A mai napon pedig egy halom átszállással tarkítva Anita is és én is beköltöztünk a saját kolinkba - ami megint nem volt a legegyszerűbb folyamat-, majd kavarogtunk a városban mire megtaláltuk a nekünk megfelelő bankot, aztán pedig egy IKEA-tour-ral zártuk a napot, hogy legyen miben aludnunk és mivel ennünk.
Így tehát ez a nap is eseménydúsan telt, valami ilyesmi fog megismétlődni holnap is, ugyanis el kell mennünk az egyetemre beiratkozni, aztán bevásárolni a belvárosba (mivel október 3-a nemzeti ünnep Németországban és megint minden zárva lesz, be kell készletezni a kaját későbbre), számlát is kell nyitni, úgyhogy akad tennivaló dögivel. :)

Szerencsére most már akkor jelentkezhetek, amikor csak itthon vagyok, úgyhogy sokat fogtok hallani felőlem - remélhetőleg! :)) 

A bejegyzés trackback címe:

https://ninoness.blog.hu/api/trackback/id/tr124814782

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása