Végre valahára sikerült elintéznünk a Bevándorlási Hivatalban a bejelentkezést. Egyébként ez is teljesen máshogy működik, mint otthon. A Bürgeramt honlapján lehet online időpontot foglalni, kapsz egy számot és ez alapján fognak téged az adott nap adott percében hívni. A biztonság kedvéért már negyed órával hamarabb odamentünk, ne adj' Isten, hátha hamarabb szólítanak (bár ilyen még véletlenül sem fog megtörténni egyik hivatalos közegben sem).
Amint felmentünk a mozgólépcsővel a várakozóterembe, rögtön megértettem, miért ajánlatos előzőleg időpontot kérni. Vagy 100 ember ücsörgött a székeken, kezükben szorongatták a számmal ellátott kis cédulákat. A társaság egyébként totálisan különböző népcsoportokból volt összeválogatva. Voltak rajtunk kívül még beiratkozni vágyó fiatalok (bizonyára külföldi hallgatók), de a többi emberről egyáltalán nem tudtam megállapítani, milyen nemzetiségű.
Tehát ott várakoztunk, és majdnem rosszul lettem, amikor megláttam, hogy a kijelzőn 1330 körül jártak a számok - 2-5 percenként hívtak mindig valakit-, az én számom pedig a 9129 volt...na most erőteljesen reménykedtem, hogy nem sorban megy a számozás, mert az bizony elég nagy szívás lett volna.
Szerencsére pontosan háromnegyed négykor felvillant a táblán a bűvös szám és már battyogtam is a megadott asztalhoz. Ott gyorsan elmagyaráztam, miért is vagyok itt, a szemtelenül fiatal hölgy pedig elkérte az irataimat és felvette az adatokat. Azt mondjuk nem értem, hogy miért volt szükség például a vallási hovatartozásomra, de hát végül is "a cél szentesíti az eszközt", én pedig inkább azon örömködtem, hogy végre megvan az a nyavalyás A4-es lap, amiért annyit kellett mászkálni össze-vissza.

A nap másik fénypontja az első németországi mosás volt. Na most, a számomra tök idegen rendszerhez segítséget is kellett kérnünk (csak az én cuccaimmal nem telt volna meg egy mosógép, így Anitával közösködtünk megint, ezért a többesszám)...és bizony a dolog korántsem volt egyszerűnek nevezhető.
Először is vettem 5 euróért az irodában egy chip-es kártyát, amire töltöttem fel még 5 eurót (egy mosás ugyanis 2 euró, 15 percnyi szárítógép-használat pedig további 50 cent). Magába a mosópincébe is csak a kártyával lehet belépni, azzal kell kinyitni az ajtót...
A következő lépés a mosógép beüzemelése volt: szépen megtöltöttük a masinát ruhákkal, kiválasztottuk a megfelelő üzemmódot (ami megint csak nem volt egyszerű lévén minden teljesen máshogy, mint otthon), aztán oda kellett mennem egy ilyen automata szerűséghez, ahol a megfelelő számú mosógéphez tartozó gépbe be kellett dugni a mosókártyát, melyről a kütyü leemelte a megfelelő összeget, és csak mindezek után lehetett beindítani a mosógépezetet.
Itt egy röpke 48 perces szünet következett - eddig tartott a  mosási program.
Az utolsó lépés pedig a szárítógép beüzemelése volt. Na most, ez elég problémás volt, ugyanis soha életemben nem láttam még eddig ipari szárítógépet, nem hogy tudjam, hogyan is működik az. A lány, akitől már a mosáshoz is segítséget kértünk, mosollyal az arcán - kicsit önelégültnek tetszett a feje,hogy megint csak ő tud rajtunk segíteni- odajött hozzánk és rámutatott a 19-es gépre, hogy pakoljuk bele a vizes ruhákat. Már akkor feltűnhetett volna, hogy a 19-es szám közelében nekem sosincs mákom, mondhatni mindig történik valami szerencsétlenség, de hát a naivitásom itt is megmutatkozott, így készségesen bepakoltunk az óriási gépre, amibe egyébként még szerintem én is belefértem volna (szóval ha télen fázom, már tudom, hová fogok menni melegedni :D).
Ezután megint odamentem a pénzlevevő cucchoz és rögtön fél óra szárítást állítottunk be, mert a télikabátoknak biztos több idő kell, hogy teljesen megszáradjanak. Le is vették az egy eurót a kártyáról, ám a gépet nem tudtuk sehogy sem beindítani. Odajött a német lány is, próbálkozott mindenféle gombbal meg kombinációval, aztán benyögte, hogy biztos elromlott... ekkor odasiklott a szemem arra az átkozott 19-es számra és magamban káromkodtam egy szépet... elveszett egy eurónk!!! Ezt nevezik tanulópénznek :D
Átpakoltunk egy másik gépbe és a biztonság kedvéért csak negyed órát állítottunk be, majd be is indult a szárítógép - tök jó, ez is így forgatja a cuccokat meg minden :D (ismétlem: sosem láttam még ilyet azelőtt)

A tanulság pedig: kerüld a 19-est, ha kedves az életed! :D