Mostanában kicsit sok a program, ezért elképzelhetőnek tartom, hogy a későbbiekben például a suli miatt csak kétnaponta fogok tudni jelentkezni, de mindig igyekszem majd, hogy behozzam a lemaradást vagy hogy teljesen megelőzzem az esetlegesen fellépő hiányérzetet. :)
Tegnap folytatódott az egyetemen az orientációs hét, ami nem a főépületben volt, hanem egy különálló építményben, szerencsére azonban könnyű volt megtalálni a találkozási pontot, mert mindenki oda igyekezett, mi meg csak követtük a tömeget. Itt rendezték ugyanis az elsőéveseknek a nagy egyetemi börzét, mindenféle külföldi ösztöndíjas programok, a nagybetűs ÉLET és még sok tudnivaló (álláslehetőségek, hallgatói egységek, szabadidős lehetőségek) bemutatásával. Leginkább az otthoni Educatio kiállításhoz tudnám hasonlítani a programot, ugyanis különböző standokat állítottak fel a szervezők, nagy transzparensek hirdették, hol miről tudhat meg az ember érdekességeket, satöbbi. Ami mosolyt csalt az arcomra, az az úgynevezett Schultüte-hagyománya volt:
Erről annyit kell tudni, hogy Németországban a kisiskolás gyermekek (gondolok itt az első osztályosokra) a legelső tanítási napon kapnak egy csúcsos kalapot, ami tele van édességgel, hogy könnyebben átvészeljék a családtól távol töltött időt (ezt még régen német órán tanultuk :D). Tegnap ilyen kis kalapokat is osztogattak a felsőbb évesek,  ám édességek helyett az egyetemisták legnagyobb/legfontosabb barátait csempészték a fejfedőkbe: toll, jegyzettömb, vonalzó és hasonlók - a különböző alkoholszármazékok, úgy tűnik, nem szerepelnek a listán. :))
Ez ilyen egész napos program volt, mire hat körül hazaértem, már kezdhettem is készülődni, hogy időben odaérjünk az Unistart-partyra - ez utóbbi nem egészen sikerült.
A problémát a hazajutás kérdése jelentette. Az utolsó metró fél kettőkor indul, az első pedig csak 4-fél 5 körül. A kettő közti holtidőben éjszakai buszok tölti be az összes közlekedési eszköz szerepét, ezek útvonalát azonban nem ismertük, ráadásul segítséget sem igazán tudtunk kérni. Taxizni abszolút nem éri meg, mert rettentő drága mulatság, ezért azt rögtön ki is húztuk a listáról.
Végül az idő eltöltésével nem is igazán volt baj, ugyanis a "10-re odaérünk"-elhatározásunk kudarcba fulladt, így csak fél egykor léptük át a Casino küszöbét. Itt pedig egy csomó újdonsággal szembesültünk...
A ruhatárhoz rettentő sokat kell sorban állni, már teljesen el is szoktam tőle, ugyanis a dunaújvárosi bulikkal ellentétben Pécsen nem igazán kell az ilyesmire várni - jobb esetben. Tehát nagy nehezen kivártuk a sorunkat, aztán kiderült, hogy az épületben abszolút nem lehet készpénzzel fizetni, bonokat kell báltani ahhoz, hogy kapj később valami italt - mi ezt a lépést ki is hagytuk, reménykedve abban, hogy majd az udvarias fiatalemberek meghívnak minket valamire. :) (és be is jött)
Ami felettébb szomorú, hogy a németek nem igazán tudják, milyen az, hogy eszméletlenül hiper-szuper jó buli...igazán be kéne íratni őket egy Pécsi Est vagy Cyrano tanfolyamra. Ha a nuku ritmusérzék párosul a csodálatos német zenékkel, sőt még karon is ölti a megbotránkoztató mozgást, akkor abból semmi jó nem sül ki. :D Maximum annyi, hogy az ülve lábukat fájlaló lányok jókat röhögnek, és lássuk be, ínséges időkben még az is jó lehet, de mint mondtam, más pozitívum nem igazán volt, csak az italmeghívás meg a sok nevetés - kezdetnek talán nem is olyan rossz ez, remélhetőleg... :)
A legrosszabb dolog viszont, amit baromira nem szeretek a németekben, hogy eszméletlen módon lökdösődnek. De nem ám csak a heringparty-bulikon, hanem mindenhol, és ez messze van attól, ahogy a budapestiek az Oktogonon nekimennek másoknak, teljesen más, higgyétek el. Olyannyira, hogy soha senki nem tud még egy 'schuldigung-ot vagy egy sorry-t sem kinyögni, sőt, a nyomatékosítás kedvéért sokszor még a babakocsis anyuka is rátolja a lábadra az amúgy állandóan ordítva síró gyerekét (egyszerűen nem tudom, hogy ők mit csinálnak rosszul, de amikor babakocsis anyukát látok, az előtte fekvő szegény csemete állandóan bőg). Ma például épp a kikötődött cipőfűzőmet próbáltam meg fél lábon egyensúlyozva, amolyan gólya-pozícióban bekötni, amikor hátulról valaki a táskájával olyan szinten meglökött, hogy kis híján elhasaltam a földön - egyetlen egy mákom az volt csak, hogy baromi jó reflexeimnek köszönhetően az utolsó utáni pillanatban megkapaszkodtam a bal kezemmel...és ilyenkor ne menjen fel az emberben a pumpa?! /úgyhogy azt inkább nem is ecsetelném, milyen multikulturális a németkék viselkedése egy buliban/
Szerencsére ma azért jó dolog is történt: befizettem kettő külföldi, egynapos kirándulást. 20-án Strassburgba, november 3-án pedig Amszterdamba utazunk busszal. Már nagyon várom! :))
Hál' Istennek, már a diákigazolványunk, az úgynevezett Goethe Card is megérkezett, ezzel pár helyre teljesen bérmentve tudunk belépni, ingyenesen utazhatunk vele, sőt még fizetőeszközként is használhatjuk (természetesen miután töltöttünk rá egy bizonyos összeget). :)
Holnap valószínűleg egy kis főzőcskézés után ellátogatunk a Palmengartenbe, ez az egyetem botanikus kertje, ahová bármikor be tudunk menni, óriási terülten helyezkedik el, különböző pálmafajták és más egzotikus növények övezik, majd készítek fényképeket e csodás helyről is. :)
Vasárnap pedig egy Mecsextrém szerű parkba megyünk egy kicsit sportosan szórakozni, remélhetőleg nem fog esni az eső, mert abban az esetben valószínűleg lefújják a progit. Majd meglátjuk! :)))

U.i.: ahogy ígértem, hoztam is Facebookra a liftes videót, csekkoljátok! ;)