"Tudjátok, én hiszek a varázslatokban. Egy varázslatos korszakban születtem, és nőttem fel. Egy varázslatos kisvárosban, varázslók között. A legtöbben nem vették észre, hogy mágikus dolgok vettek minket körbe. A véletlen helyzetek ezüstös szálai kapcsoltak minket össze. Az én véleményem a következő: Mindenki egy kisebb varázslóként jön világra. Forgószelek, erdőtüzek és üstökösök vannak bennünk a születésünk napján. Képesek vagyunk madaraknak énekelni, olvasni a felhőkből, és képesek vagyunk homokszemekben látni a sorsunk. De aztán megtanítanak minket a mágiára. A templomban, az elfenekeléseknél, a fürdéseknél, fésülködéseknél. Egyenes emberek nevelnek minket, és azt mondják, legyünk felelősségteljesek. A korunknak megfelelően kell cselekednünk. És tudjátok miért mondják ezt nekünk? Mert azok, akik ezt mondják, félnek a fiatalság okozta vadságtól. És a mi varázsunk miatt szégyellik magukat és szomorúak, mert ők bizonyos dolgokat hagytak elsorvadni magukban. Ha nagyon eltávolodtál tőle, akkor már nem igazán szerezheted vissza. Utána már csak másodpercek jutnak neked belőle. Az emberek azért pityeregnek a moziban, mert abban a sötét teremben megérintik a varázslatok arany medencéjét. Habár csak rövid ideig. Aztán kijönnek és újra szembesülnek a való világgal, amitől kissé szomorú lesz a szívük, de nem tudják az okát, miért. Amikor egy dal felidéz egy emléket, amikor a porszemek a napfény felé szállnak, akkor az elvonja a figyelmed. Amikor hallod, hogy a távolban elhalad egy vonat a síneken, azon tűnődsz, vajon hová tarthat... Van, amikor nem számít, ki vagy és hol vagy. Egy apró pillanatra belépsz a mágia világába. Én ebben hiszek."