Tegnap sajnos szinte egész nap nem voltam itthon, így bízom benne, hogy ilyen esetekben elnézőek a kedves Olvasók és megbocsájtanak nekem a hiányosságokért. :)
És hogy miért is nem voltam itthon?! A délelőttöt azzal töltöttük a barátnőmmel, hogy meglátogattuk azt a helyet, ahol gyerekekből ifjú felnőttekké váltunk, azaz a gimnáziumot, ami már annyira hiányzott mindkettőnknek. Igaz ami igaz, tényleg visszahúz az ember szíve arra a helyre, ahová a legtöbb emlék köti és ez így is van rendjén. :)
Persze minden tanárunk kíváncsian kérdezősködött és ilyenkor olyan jó érzés önti el az embert, hogy nem csak udvariasságból kérdik ezeket, hanem azért, mert tényleg érdekli őket, hogy mi is történt az elmúlt fél évben, hová sodort minket a szél és mennyire tetszik nekünk ott. :)
Én persze csak áradoztam, hiszen imádom Pécset és az egyetemet, de annyira jó már hazatérni kicsit és megpihenni, noha holnap után már hiányozni is fog a pezsgés (de sebaj, hétfőn újra utazom ;)).
Egy kis séta és nézelődés a legjobb barátunkkal olyan felemelő tud lenni, hiszen annyi mindent meg kell osztanunk egymással, hogy egy percnyi csend sem kerül a beszélgetés folyamába. Igazából ez az, ami annyira hiányzik az egyetemi életemből...nagyon szeretek egyetemvárosban élni és élvezem a nyüzsgő, mégis nyugalmas életet, de annyira hiányoznak azok az emberek, akikkel 4 éven keresztül minden nap találkoztam és azok is, akikkel csak kétnaponta, de eljön majd az idő, amikor ott is kialakul egy kisebb baráti közösség. Persze a kezdetleges formája már most is létezik, csak hát fél év még nagyon kevés idő és tudom, hogy ez már nem is olyan kötelék lesz, mint a régi osztálytársakkal. Viszont egyedül sosem leszek és ez megnyugtató. :D
Az estét is régi ismerősök és barátok körében töltöttem...abból is látszik, milyen pici is ez a város, hogyha teljesen egyedül is térek be valahová, egész este összefutok olyan ismerősökkel, akik először csak pár szót akarnak beszélni, aztán egész este mellettem ücsörögnek. :) Ez azért hiányzik a pécsi életemből...annyi ismeretlen ember, annyi különböző szokás...tényleg nem tudhatod, hogy az éppen melletted elsiető ember egy bolti lopás után próbál menekülni vagy csak késésben van...a pékségben dolgozó nő elképzelhető, hogy esténként máshol keresi meg a betevőre való pénzt, az egyetemen folyóként áramló tömegben pedig megannyi különböző személyiséggel találkozol. A jobb oldalamon egy fiatal terhes lány áll, aki lehet, hogy csak a figyelmetlenség miatt várja most a csemetéjét, a bal kezem felől pedig épp külföldi srácok vitatkoznak arról, merre is kell menniük az A420-as terem felé.
Egyszerűen hihetetlen, mennyi ismeretlen ember vesz körül minket nap mint nap, és még csak azt sem, tudjuk róluk, hogy jók vagy rosszak...és így vigyázzon magára az ember...bízunk benne, hogy azért menni fog. :)

"Hova tűnt az udvariasság? Csak a nyolcvanas évekbeli filmekben létezett? Azt akarom, hogy John Kusac álljon magnóval az ablakom alatt. Együtt akarok száguldani egy fűnyírón Patrick Dempsey-vel. Azt akarom, hogy Jake a Tizenhat szál gyertyából várjon rám a templom előtt. Azt akarom, hogy Judd Nelson a levegőbe bokszoljon azért, mert megkapott. Csak egyszer olyan legyen az életem, mint egy nyolcvanas évekbeli film! És legyen benne egy nagyon király betétdal, minden különösebb ok nélkül!" - teljesen igaz