Kezdem is az elején, hiszen megígértem, hogy mindenről beszámolok. Egyébként sokkal könnyebb is így, ugyanis rettentően félek attól, hogy egy idő után még a fényképek segítségével is nehezen fogok tudni visszaemlékezni az apró mozzanatokra, a Chaplinnek öltözött fickóra a porodon vagy a rejtélyes part menti házakra, melyek falán borostyán és különböző színes növények futnak az ég felé.
Azt mondják, az első hét a vízválasztó - mindenben. Mivel hétfőn nem volt órám, így nagyon kíváncsi voltam már, hogy itt milyenek az előadók, a sima tantermek, a tanárok/tanárnők meg maga az oktatási stílus. Öt órát vettem fel (az utolsó két napban még mindig kénytelen voltam változtatni a terveken, de most már minden rendben a kurzusaimmal), így szerencsére nem túl szűkös az időbeosztásom, de nem is fogok sosem unatkozni. Négy olyan órám van, amit tipikusan csak cserediákok vehetnek fel és ezek a legérdekesebbek. Csak női oktatóim vannak, ők mindannyian segítőkészek, barátságosak és állandóan arra bátorítanak, hogy próbáld meg kifejezni magad, körülírni az idegen szavakat meg úgy általában, hogy beszélj.
Abból adódóan, hogy rengeteg országból vannak itt hallgatók, elég vicces szituációk is szoktak történni, a kedvencem például az, amikor mindannyiunknak mondani kell valamit és teljesen különbözik az akcentusunk, illetve a beszédstílusunk. Előfordul, hogy ismeretlen szavakkal kerülünk szembe, mondanom sem kell, hogy még komikusabb, amikor egymásnak próbáljuk elmagyarázni a meg nem értett mondatrészleteket, közben a tanárnők is jókat mosolyognak azon, hogy mennyire igyekszik mindenki kézzel-lábbal kifejezni magát, ám olyan is van, hogy bármennyire is akarjuk, a másik fél nem érti meg, mi a szó jelentése, ebben az esetben már csak a Wiktionary-ben bízhatunk. :D
Egy hét elteltével már egész jól kiismerem magam az épületekben, nagyjából vágom, hogy mikor merre kell elindulni, de természetesen akadnak még nehézségek, viszont sokkal jobb, hogy nem egyedül kell kavarognom sehol, a tegnapi Erasmus nyitóbuli után garantáltan össze fog tartani a csapat (de erről majd később). :)
A legfurább az az, hogy rengeteg korunkbeli magáz minket...először nem tudtam rájönni,hogy miért, muszáj volt megkérdeznem, hogy ők illetlenségnek tartják, ha valaki tegezi egymást vagy miért van ez. Erre pedig azt az egyszerű és logikus magyarázatot kaptam, hogy így nekik sokkal egyszerűbb, mert nem kell ragozniuk az igéket, ami a németben ugyebár sokszor elég nehézkes és a kezdő nyelvtanulóknak bonyolult lehet.
Hál' Istennek, az óráim nem kezdődnek 10-nél hamarabb, úgyhogy ha nincs buli, az alvással nem lesznek bajok - remélhetőleg. :D

Tegnap/ma volt egy buli, ami egyszerűen fenomenális volt! A múlt heti után elég előítéletesen álltam a dolgokhoz, hiszen az előző parti elég érdekesnek bizonyult, nem annyira tetszett...de tegnap, apám! Este 11-től hajnali fél 4-ig egyszer sem ültem le pihenni, végig pörögtem és jajj, eszméletlen jó volt!
Most ugyanis csak Erasmusos buli volt, elég rendesen keveredtek is a táncstílusok - bár a zene elég érdekes volt, meg kell, hogy mondjam. Egyszer mai slágerek, amikre aztán muszáj ropni, aztán éles váltással Grease klasszikusok, meg hasonlók. Mondjuk semmi problémám nem akadt, olyan szép követtem a mozgáskultúrát, hogy csak na!
Érdekes volt egyébként, hogy ki hogyan viselkedett tegnap. Voltak a nagyon táncolni akarók, akik simán bementek a teljesen üres tánctér közepére - ez például tőlem rettentően távol áll-, aztán voltak olyanok, akik inkább csak a tömeget követték és csak akkor léptek a tettek mezejére, ha már elegendő ember gyűlt össze a DJ pult előtt, majd végül a harmadik csoport, ők inkább csak szerényen támasztották a bárpultot és iszogatták az italokat egymás után, miközben az embereket kémlelték.
A mediterránabb helyről érkezett tanulók (Dél- és Közép-Európa) önfeledten szórakoztak, míg az északabban élők sokkal visszahúzódóbban viselkedtek, ami például megint egy érdekes dolog szerintem.
És bár nem vagyok ilyen "partiliba", ami annyit jelent, hogy nem számítok kiemelkedő táncosnak, de itt azért néha sztárnak éreztem magam (röhög). :D
Voltak pillanatok, amikor egyszerűen csak élveztem, hogy figyelnek rám az emberek. Az egyik ilyen momentum akkor volt, amikor teljesen hirtelen egy velem szemben táncikáló srác a derekamnál fogva felkapott én pedig így logikus, hogy magasabbra kerültem mindenkinél, hát, mit ne mondjak, jó érzés volt az a sok taps. :D A másik pedig akkor volt, amikor egy brazil sráccal táncoltunk...hát az nagyon vicces volt, de ritkán táncoltam ilyen jót egy buliban. :D /nem igazán csípem, amikor bámulnak rám az emberek, de most kifejezetten jólesett :) /.

Ma Strasbourgban voltunk - de nem indult ám akadálymentesen a nap, nehogy azt higgyétek. Ez azt jelenti, hogy az ébresztőórám nem csörgött reggel hatkor, arra keltem fel, hogy Anita hívott 6:54-kor. Hát, világ életemben nem kaptam össze még magam ilyen gyorsan - ez 10 percet jelent. Olyan szinten kapkodtam, hogy olyat még nem csak buli utáni napon, máskor sem csináltam még. Szó szerint szaladtam a metrókhoz (ugyanis persze, hogy át kellett szállni), de meg is bántam, ugyanis fél órát kellett ácsorognunk a főpályaudvaron, amíg mindenki befutott, de hát ezt nem tudhattam előre. Egyébként ez is roppant érdekes, ugyanis a pontosság itt teljesen mást jelent, mint otthon. Az órákra tökéletesen illik az "akadémiai negyedóra", ugyanis a tanárok mindig annyit késnek, sőt a barátaink sem a pontosságukról híresek. Otthon például ez tök abszurd...még azt mondom, hogy előrejelzés nélkül 5 perc késés még úgy elfogadott, sőt, ha kapok hívást, még a 10 perc is oké lehet, de azért a 15-30 percek...hát, szerintem megőrülnék, ha annyit kéne várnom valakire egy találkozókor.

11-re már Franciaországban voltunk, ami amúgy nagyon tetszett, izgalmas volt minden egyes felirat, valószínűleg azért, mert nem értettem őket. :D Viszont Strasbourgot kicsit Velencéhez tudnám hasonlítani. Nem csak a várost keresztülszelő folyó miatt, az utcák is olyan rejtélyesek. Kacskaringós, macskaköves közök, mindenféle aprócska bolttal, souvenirekkel, sok-sok virággal és levegőt átitató újdonság érzésével.
Tettünk egy fél órás városnéző hajóutat, ami roppantmód tetszett; láttuk az Európai Parlament és az egyetem épületeit is, a folyóra néző csinos villákat és takaros lakásokat (melyek bármelyikében eléldegéltem volna, de hát nem csoda), színházakat, múzeumokat és minden olyan látványosságot, ami elérhető közelségben volt. Ez után ebédelni szerettünk volna, de bizony ez sem ment könnyen:
Beültünk egy étterembe, ahol csak franciául beszélt a pincér, étlap nem volt, de az árak az eget verték, úgyhogy innen azonnal leléptünk - kicsit gáz volt, de nem tudtunk mást tenni.
A második helyen majdnem ledőltem a székről, amikor megláttam, hogy egy rántott hús - hasábburi kombó 20 euró, úgyhogy kénytelenek voltunk kifizetni három eurót egy limonádéért - ami a legolcsóbb inni volt, majd mikor mondtuk, hogy fizetni szeretnénk (hogy ismét odébbálljunk), a pincér mérgesen és kicsit bunkón odavetette, hogy ide csak inni nem lehet beülni, amit kifejezetten pofátlanságnak tartottam, úgyhogy a franciák vendégszeretetétől azért nem aléltam el.
A harmadik helyen szerencsére az árak már elfogadhatóbbak voltak, beszélt németül a pincér, maradtunk a megszokott pizzánál, az végül is majdnem mindenhol finom kell, hogy legyen, úgyhogy legyőztük az éhségünket. :)

Ez után elmentünk a dómba, ahol szinte alig jutottam szóhoz. Imádom a spirituális helyeket és minden egyes alkalommal rácsodálkozom, hogy az emberi tudás és munka ötvözete, milyen gyönyörűségeket tud létrehozni. Amint megláttam a mécsestartó állványt, azonnal tudtam, hogy meg kell gyújtanom egy gyertyát. Nem tudnám megmondani, miért éreztem ezt, de tökéletesen biztos voltam benne, hogyha nem teszem meg, akkor később ezen fogok rágódni és bosszús leszek, amiért nem gyújtottam mécsest. Nem szoktam mindenhol ilyet csinálni, sőt talán eddig még csak egyszer tettem ilyesmit, de most megmagyarázhatatlan késztetést éreztem rá. :)

Amit sajnálom kicsit, hogy kihagytunk, az a portrékészítés volt. 15 euróért készítettek volna rólunk portrét vagy karikatúrát, ami rendkívül jó lett volna, de sajna nem igazán volt időnk leülni, mert egy csomó mindent meg kellett néznünk. Amikor viszont már rettenetesen fájt a lábunk - hiszen nem csak az éjjelt táncoltam át, hanem még az azt követő fél napot is sétával töltöttem-, leültünk az Ill folyó partján, kezünk egy kis házi készítésű édességgel, melyet egy cukor shopban vettünk, az bizony mennyei érzés volt. :)
Ez a nap is szépen eltelt, már alig várom, hogy ágyba bújhassak és aludhassak egy jót, mert lassan leborulok a székről, alig bírom nyitva tartani a szemem. :D

Befejezésként pedig: néhányan bizonyára tudjátok, hogy nem állnak messze tőlem a boszis dolgok - itt azért nem a vuduzásra gondolok, azért az elég erős lenne. Mostanában egyre jobbak a megérzéseim, illetve néhány dolog megtételére szinte belső késztetést érzek (lásd a dómban a gyertyás történetet) és kicsit meg is ijedtem, amint beléptem a kapun és elindultam a szobám felé, ugyanis pont azon merengtem el, hogy vajon a mamámék válaszolnak-e a múlt héten elpostázott levelemre. Majd kinyitottam a postaládát és ott volt a válaszlevél. Nem is az a fura, hogy mennyire ráéreztem arra, hogy fogok kapni egy küldeményt - itt ugyebár szombaton is van posta-, hanem az, hogy egész nap "nem volt időm ezzel foglalkozni", épp csak pár másodpercre villant át az agyamon ez a kérdés, még pedig egy perccel azelőtt, hogy kinyitottam volna a postaládámat... Elég érdekesek ezek. :)