Egész sokáig úgy gondoltam, ezerszer jobb volt, amíg kis szöszi manócska volt és csak gőgicsélt. Már egész kicsinek is mély, dörmögő hangja volt, de paradox módon sosem volt ellenére, ha pink babakocsiban tologattam a játszótér körül. Állandóan elcsente az asztalról a spagettit és túró rudival festette ki a fehér falat, de amíg ez volt a legnagyobb csíny, senkit sem érintett túl mélyen a dolog -bár anyáékat lehet, elvégre az a szép felület mégiscsak ragacsos-maszatos lett. Kerek fejű fehér egérke, akiről ha régi fényképeket nézek, mindig el kell mosolyodnom.

Aztán telt-múlt az idő és a kópé felcseperedett. Először csak a derekamig ért, majd a vállamig, most pedig már egy fejjel magasabb nálam. Eleinte sokat verekedtünk-veszekedtünk (egy fiú testvérrel sosem könnyű), amikor viszont rájöttem, hogy erősebb nálam, már nem is próbáltam kekeckedni vele. Szépen lassan átalakult a kapcsoltunk is. Hullámhegyek, hullámvölgyek... Közös röhögés meg együtt eltöltött idő, aztán bunkóság és nem-beszélek-veled időszak, mert "te mindent megkapsz, én meg semmit sem". Ez amolyan visszatérő problematika volt, elég gyakran emlegette, ha igazságtalannak mérte fel a helyzetet, holott sok mindent velem összehasonlítva hamarabb kapott meg - ez amolyan generációk közötti változás vagy nem is tudom. Természetes folyamat: én általános iskola 4. osztályában kaptam meg életem első, még csak nem is színes kijelzős, NOKIA 3310-es típusú telefonomat, a húgom például harmadik osztályban már érintőképernyős mobilt kap. Teljesen érthető, miért... ez a rohamos technikai-technológiai fejlődés azért elég durva. Antennás tégla-telefontól a legújabb százezres csúcskategóriásokig, diavetítő helyett 3D tévé és Blueray, az őskövület óriási számítógépek és monitorok helyett pedig extra vékony laptopok.

Na de eléggé elkanyarodtam a témától. Szóval öcsi, aki 18 évvel ezelőtt még csak arra volt képes, hogy telekakilja a pelenkáját, múlt hét szombaton elballagott a gimiből. Ez alkalomból elloptam egy barátnőm idézetét:

"Az a személy, akit először nem értesz, majd bosszant, aztán szereted, végül pedig hallatlanul büszke leszel rá."