Egy hét múlva ilyenkor a végzős évem első napját fogom várni... istenem, de nehéz belegondolni, hogy ilyen gyorsan telik az idő. Tavaly szeptemberben gőzerővel készültem a frankfurti félévemre, és őszintén szólva még azt sem hiszem el, hogy már egy éve volt mindez.
Ez a nyár is olyan hamar elrepült; június elején még nem is gondoltam volna, hogy egyáltalán szerelmes leszek, azt pedig pláne nem is sejtettem, hogy két hónap múlva össze is törik a szívem. Eltelt egy csomó idő, de szerencsére ismét Pécsre kerülök, hogy visszataláljak magamhoz és összeragasszam mindazt, ami most darabokra hullott. Egy ideig nagyon rossz volt, éreztem egy csomó dühöt, csalódottságot és iszonyat mérges voltam. Sajnos rosszkor voltam rossz helyen, rossz időben, de ez nem jelenti azt, hogy ennek legközelebb is így kell lennie.
Tudod, keresni fogom azt az embert, akinek valóban fontos vagyok és aki mellettem lesz, amikor minden összekuszálódik. Itt a Remény és a Hit, örök barátaim.

Pécs - életem egyik legfontosabb állomása. Már alig várom, hogy kilépjek a tetőteraszra, ahol eddig mindig megnyugvást találtam, ha valami gond volt. Viszont ahhoz a helyhez kötődik egy csomó jó emlék is, és bízom benne, hogy ez idén is így lesz. Noha félek kicsit ettől az évtől, ezt be kell, hogy valljam. Szeretnék lakást, autót, kiskutyát, meg később majd családot is egy gyönyörű nagy házban, de ugyanakkor még sokszor úgy érzem, hogy itt a helyem és nem akarok felnőni. Fura dolog ez...

Már alig várom!

"Minden dalnak van egy vége, egy utolsó hangjegye, minden dal véget ér. Butaság lenne emiatt nem élvezni egy dalt. Egyszer minden dal véget ér, de ettől még élvezheted a zenét."