Ez az a nap, amikor senki sem szeret egyedül lenni. A párkapcsolatban élők nyilvánvalóan azért, mert szerelmükkel szeretnék tölteni a napot és az egész éjszakát is, az egyedülállóaknál viszont kicsit komplikáltabb a helyzet. Ahogy ezen a dolgon morfondíroztam, eszembe jutott, hogy még soha nem volt olyan, hogy Valentinkor ne lettem volna szingli, ami lássuk be, elég durván hangzik így elsőre. Mindenesetre az tuti biztos, hogy utálok ilyenkor egyedül otthon ücsörögni. Nem adom meg az alkalmat magamnak arra, hogy órák hosszat görgessem a Facebook központi üzenőfalát és kóvályogjak a szívecskék, a giccses fotók és az itt-ott megjelenő karikatúrák között.

Természetesen minden évben felszólal valaki amellett, hogy egy kapcsolatban minden nap szeretni kell a másikat, amitől még kiábrándítóbbnak érzem ezt az ünnepet - természetesen csak azért, mert egyedül vagyok. A rózsaszín felhők között senki sem foglalkozik azzal, hogy máshol zivatar tombol, naná! :)

Így hát a tavalyi jó ötletünket megőrizve, együtt vacsiztunk egy barátnőmmel,aki hozzám hasonlóan ugyancsak nem akarta otthon tölteni az estét egy doboz fagyi és pár romantikus DVD társaságában.

Idén a Cellárium nevű kellemes kis pinceétteremre esett a választásunk és nagyon jó döntésnek bizonyult a dolog. Rostonsült libamájat választottam, ami ínycsiklandozó kompozícióban, dizájnos négyszögletes, fekete tányéron  került elém az asztalra. Az édeskés illatot árasztó libamáj-darabok sült almakarikákon feküdtek, itt-ott felbukkant egy félbevágott szőlőszem, s aranybarnára sült gesztenyeszem is. Az összkép a tányér bal felső sarkában csücsülő, három burgonyapüré-kupaccal vált teljessé.

Tökéles választás volt - bár a pénztárcám jóval könnyebb lett tőle. De hát egyszer kapja meg az ember élete első normális munkahelyén a legelső normális fizetését, nem? Fiatalság, bolondság. ♥

Egyébként nagyon jól érzem most magam a bőrömben. Csak olykor-olykor jut eszembe, hogy mi hiányzik az életemből vagy épp mi nem tetszik a reggeli órákban munkába utazó embereket szállító buszokban és a tömegnyomorban. Örülök neki, hogy újra járok edzeni reggelente, mielőtt munkába indulok, sokkal jobban indul tőle a műszak és jóval elevenebbnek érzem magam a mozgástól, este pedig nem kell órákon át imádkoznom Tündér keresztanyához, hogy hozzon álmot a szemeimre.
Most minden jónak tűnik, kellemesen érzem magam, imádom kiélvezni a kora tavaszi napsütést és nyitott szemmel járok a világban, hogy azonnal észrevegyem az apró, mindennapi csodákat.

Emellett az is hihetetlen, mennyire sokat változtat két felfúrt kép a szobám hangulatán. Anno a két meggybordó szőnyegemmel kapcsolatban is ezen a véleményen voltam, egyre otthonosabb a kis kuckóm. :)
Az íróasztalom fehér lapján elhelyezkedő, áttetsző vázában pihenő rózsaszínes-piros tulipánjaimat pedig még inkább imádom. Sajnálom, hogy nem maradhatnak örökre abban az állapotukban, ahogy most rájuk pillantok. A tegnapi vásárláskori félig zárt bimbók már szépen kinyíltak, tökéletesen helyezkednek el a zöld levelek és világoszöld szárak között. Ugyanakkor még nem túl "öregek", nem nyíltak el teljesen.
Csak egy egyszerű ajándéknak szántam őket, meglepetésként magamnak, ám sosem gondoltam volna, hogy ekkora örömömet lelem bennük. Igazi csoda az ilyesmi. ♥

 "Az ember sosem szűnik meg álmodni. Az álom a lélek tápláléka, ahogy az élelem a test tápláléka."