A lány csak annyit mond: Jó volt. Jól vagyok.

Legbelül azonban nagyon jól tudja, hogy most épp semmi sincs rendben, ha csak egy percig is, de minden kusza. Nem valaki miatt, még csak nem is az események hirtelen fordulata miatt és pláne nem a rossz időjárástól. Egyszerűen csak elmereng egy picit, hogy milyen is volt 2012, miket rontott el, mi az, amit soha többé nem tesz meg (bár soha ne mondd, hogy soha), és csalódottan gondol az újévi fogadalmakra, amikről oly könnyen letett. Minek is újévi fogadalom, ha úgysem tartjuk be? Szeretnénk, de nem megy... olykor nagyon magabiztosan és határozottan fogunk bele egy fontos ügybe és úgy érezzük, ettől most végképp nem tántoríthat el semmi és senki. Aztán jön egy pofon és ha a padlón vagy, akkor nem az lesz a legfontosabb, hogy minden nap meglocsold azt az átkozott virágot, ami az ablakodban kókadozik vagy éppen minden nap pontban 8-kor lemenj futni.
Ezek olyan dolgok, amikhez kitartás kell, és legtöbbünkben nincs meg az a képesség, hogy monoton dolgokat folytassunk heteken, hónapokon vagy akár éveken át.

De eltértem a lényegtől. Tehát: mint minden más bolond, megint tettem újévi fogadalmat (de csak úgy magamban, mikor egyedül ücsörögtem a kád szélén a fürdőben és nem volt jobb dolgom, mint hogy elmélázzak kicsit). Nem fogom elárulni, hogy mi is az, ennyi eszem azért maradt. Egy dologban azonban biztos vagy. Fogadom, hogy sokkal több időt fogok magamra szánni és olykor a saját érdekeimet helyezem előtérbe. Fontos dolog az előzékenység, a jószívűség és a segítőkészség, de bizonyos szituációk megkövetelik, hogy ne helyezzük mások kívánságait a mieink elé. Ezt a bölcsességet sajnos csak most tudhatom magaménak, eddig sokszor előfordult, hogy szinte bármit megtettem másokért, segítettem vagy hallgattam ha kellett, de most több időt fogok magamra fordítani. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy eltűnök az éterben és még a telefonomat sem veszem fel. Ez csupán annyit jelent, hogy ápolni és gondozni fogom a kis világomat, az én saját szivárványszín buborékomat.

Eddig csak láttam, hallottam és olvastam arról, hogy mennyire furcsák is az emberek. Sokszor udvariasság mögé bújunk, holott semmi kedvünk megtenni valamit, vagy épp ellenkezőleg: csak úgy kirobbannak belőlünk a szavak, melyeknek jobb, ha odabent maradnak.
A legtöbb emberrel tegnap találkoztam először azóta, hogy itthon vagyok. Tény, hogy van aki még egy szia-t sem tud kinyögni vagy mosolyt is képtelen erőltetni az arcára, de a legnagyobb képmutatás mégis letaglózza az embert. Az esetek többségében, ha valaki megkérdezi tőled: Hogy vagy? Mi újság?,  nem is kíváncsi a válaszra, de a kérdést jó neveltetéséhez hűen fel kell tennie, hiszen belső késztetést érez rá az ember. Ezt abból szűrtem le, hogy a rövidke válasz után meg sem várják néhányan,hogy válaszolj, csak odébbállnak. Meg amúgy is...3 hónapot egy mizu-val lerendezni? Ugyan már... :D

És most itt vagyunk. Új év. 2013. Mégsem ért véget a világunk, ahogy azt a maják megjósolták réges régen, azt hiszem, rossz is lett volna, hiszen még annyi mindent nem tapasztaltunk meg magunk sem, sőt maga az emberiség sem.
Itt ülök az ágyon, mert nem tudok lustálkodni már, és azon gondolkozom, mihez is fogok kezdeni most. Minden új esztendő egy újabb lehetőség az önmegvalósításra és hogy végre tudatában vagyok ennek, tenni is fogok sok szép - és bizonyosan kevésbé szép dolgot is, de elsősorban az előbbire koncentrálok.

Szó szerint kimaradtam a váltásból, mintha leszedáltak volna, de nem igazán bánom. Kicsit rossz, hogy ennyit készültem erre a szilveszterre és milyen is lett valójában. Ezért jó a spontaneitás. Mindig azt mondják, hogy azok a jó momentumok, amik maguktól szerveződnek és az utolsó pillanatban tudsz dönteni, hogy részt veszel-e te is. Éppen ezért azok, amikre oly sokat kell várni, hogy az már szinte fáj, sosem lesznek az elvárásokhoz mérhetően csodásak. De a végén úgysem ez a lényeg, nem? Idővel minden mozzanat megváltoztatja küllemét, és teljesen más fényben tűnnek fel emlékeinkben. Éppen ezért lesznek az akkor még kínos szituációkból idővel visszaemlékezések és jó történetek, melyek közben önkéntelenül is elmosolyodunk vagy felnevetünk. Természetesen ez fordítva is igaz...az élet sokszor kiszámíthatatlan és sosem tudhatod, mikor mi következik. Hát nem izgalmas? :)

A mai napot pedig egy kád illatos-habos vízben fogom majd befejezni, amint kedvet kapok hozzá, hogy kikászálódjak az ágyból.

Kellemes pihenést mindenkinek és munkára fel!
A létezésünk nem lesz magától felejthetetlen :)